Belföld

Az oroszok nyerték a hármas metró felújítását

kiegett-metro(210x140).jpg (Array)
kiegett-metro(210x140).jpg (Array)

Ők maradtak egyedül versenyben, miután kizárták a jóval olcsóbb ajánlatot tevő észt céget.

Az orosz Metrovagonmas nyerte 69 milliárd forintos ajánlatával a BKV metrókocsi-felújításra kiírt tenderét – tudta meg az Index. Az oroszok egyetlen ajánlattevőként maradtak versenyben, mert a BKV kizárta az alacsonyabb árral induló észt Skinest Railt.

Az észtek pályázatával a portál értesülése szerint több gond is volt, mert referenciáik ukrán és kazah vasúti motorkocsikra vonatkoztak és az energiavisszatáplálás mértékére vonatkozó jegyzőkönyvet sem tudták időben felmutatni.

Tarlós istván a napokban azt mondta: tőle „az ördög is elkezdheti” a felújítást, nem lehet a végtelenségig húzni az időt, mert „emberéletekről van szó”. A felújítás során a nyertes pályázónak lényegében teljesen új kocsikat kell építenie, a legrégebbi szerelvények esetében a teljes kocsiszekrényt és a forgóvázat is lecserélik. A munka három és fél évig tart, de folyamatos üzem mellett zajlik.

A BKV megerősítette az Index értesüléseit, közleményük szerint várhatóan július 20-án megkötik a szerződést, az első felújított szerelvények 16-18 hónap múlva érkeznek meg. A felújított járművek garantált élettartama 25 év – áll a közlekedési társaság közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik