Belföld
kover-laszlo(960x640).jpg (Array)

Kövér szerint összpontosítani kell a magyarok szellemi, lelki és anyagi energiáit

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

újságíró. 2015. 07. 07. 11:34

Mert akkor leszünk a XXI. század nyertesei, miután a XX.-at elvesztettük.

Az Országgyűlés elnöke szerint a magyarság akkor lehet nyertes a 21. században, ha összpontosítani tudja a Magyarországon, a Kárpát-medencében és a szerte a nagyvilágban élő magyar közösség szellemi, lelki és anyagi energiáit, erőforrásait.

Kövér László az ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemének ünnepélyes megnyitóján kedden Budapesten azt mondta, a 20. századot mi magyarok a Kárpát-medencében elveszítettük.

“Ez a huszadik század a magyar erők és lehetőségek történelmi szétforgácsolódásának a százada volt, keserves árat fizetett érte Magyarország és a magyarság, mely árnak a jelképes és nagyon is valóságos kamatait sajnos az önök nemzedékének is fizetniük kell.”

Szerinte kérdés, hogy a 21. században az európai közösségi térben nyertesek leszünk vagy ismét veszteseknek bizonyulunk.

A magyar állampolgárság és a szavazati jog kiterjesztése a külhonban élő magyarokra annak a legitim magyar nemzeti erőgyűjtésnek a része, amely nemcsak egy elvont gondolat vagy egy politikusi ékesszólás, hanem a fiatalok holnapi és holnaputáni életminőségét is befolyásoló tényező Magyarországon és külhonban egyaránt – hangoztatta Kövér László.

Szerinte a 21. századi közös magyar teljesítménynöveléséhez elengedhetetlen közjogi kereteket az elmúlt esztendőkben megteremtették, a jövőben ezen kereteket az élet minden területén ki kell tölteni tartalommal, mindenki számára érzékelhető, mindenki javát szolgáló magyar együttműködésekkel.

Mindezt egy rendkívül bizonytalan és borús, válságokkal terhelt, minden eresztékében recsegő-ropogó világpolitikai és világgazdasági helyzetben kell megtenni úgy, hogy a magyar állam korlátozott anyagi eszközeivel növeljék a szülőföld megtartó erejét és javítsák a szülőföldön való élet minőségét minden magyar számára, Magyarországon és a Kárpát-medencében egyaránt – mondta.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.