Belföld

Elfogták a közérdekű adatokat visszatartó volt MTVA-dolgozót

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2015. 07. 07. 15:26

Bírósági végzés ellenére sem volt hajlandó kiadni a Jáksó-féle Marslakók sorozattal kapcsolatos információkat, ugyanakkor teljesen feleslegesen adhattak ki ellene elfogatóparancsot.

Elfogta a rendőrség azt a volt MTVA-dolgozót, aki törvényi előírás és bírósági végzés ellenére sem volt hajlandó kiadni az Átlátszó.hu-nak azokat a közérdekű adatokat, melyeket a Jáksó László-féle Marslakók című, megbukott sorozattal kapcsolatban kértek ki – írja az Index.

Az Átlátszó a gyártási költségekre volt kíváncsi, de perelniük kellett érte az MTVA-t. A bíróság az Átlátszónak adott igazat, az állami médiavállalat ennek ellenére nem adta át az információkat, így rendőrségi nyomozás indult ismeretlen tettes ellen.

A rendőrségnek két év sem volt elég arra, hogy megtalálják a felelőst, ezért végül elfogatóparancsot adtak ki ellene. Pedig az Átlátszó.hu tudomása szerint nem is volt szökésben, sőt, telefonon is el tudták érni, így ő maga egyeztetett a rendőrséggel arról, hogy mikor megy be kihallgatásra.

Az MTVA-alkalmazottat annak idején valamiért kinevezték dokumentumgazdának, pedig a köztévénél ellátott hatásköre szerint nem is kellett volna ezzel foglalkoznia. Két éven át nem volt sem vádemelés, sem nyomozás, majd amikor az illető betelefonált a rendőrségre, hogy önként bemegy, a rendőrök azonnal előállították. Ügyvédje távolétében ugyanakkor nem tett vallomást.

A törvény szerint a körözést és az elfogatóparancsot vissza kell vonni, amint megszűnik az elrendelésük oka, erről pedig az elrendelőnek kötelessége haladéktalanul intézkedni. Ebben az esetben viszont ez nem történt meg, még feleslegesen be is vitték a rendőrségre a volt MTVA-dolgozót.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.