Belföld

Az MSZP kikéri a keleti nyitás szerződéseit

mszp-szekhaz(210x140).jpg (Array)
mszp-szekhaz(210x140).jpg (Array)

Szerintük az egész keleti nyitás csak egy indok, amivel lehúzhatják az embereket.

Az MSZP szerint óriási ráfizetés a kormány keleti nyitása, az ellenzéki párt ennek bebizonyítására közérdekű adatigénylés útján szerezné meg a témában kötött szakértői szerződéseket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyi minisztertől.

A szocialisták lépését Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese ismertette kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, hozzátéve, a tárcavezetőnek írásbeli kérdést is tett fel a keleti nyitás eredményei kapcsán.

Az MSZP szerint ugyanis a keleti nyitás csupán egy olyan ürügy, aminek alapján a “Fidesz emberei százmilliókat költhetnek utazgatásra, tanácsadásra, lenyúlhatják a magyar adófizetők pénzét” – fogalmazott a politikus, majd megjegyezte, erre bizonyíték a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. tavalyi beszámolója, ami szerint a közpénzből működő társaság mintegy 430 millió forintos forgalom mellett 2,4 milliárd forintos veszteséget termelt.

Tóth Bertalan szerint ez a cég közel 4 milliárd forintot helyezett el a Quaestornál, két üzleti partnere, Tarsoly Csaba és Kiss Szilárd pedig egyaránt előzetes letartóztatásban van.

A társaság beszámolójából kiderül továbbá, hogy több mint 700 millió forintot fordítottak szakértőkre és tanácsadókra, az MSZP pedig közérdekű adatigénylésével arra szeretne választ kapni, hogy kik és milyen dokumentumokért kaphattak pénzt a cégtől, mondta a szocialista képviselő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik