Belföld

Ádernál pattog a kerítéstörvény

határzár, törökország (Array)
határzár, törökország (Array)

Minél gyorsabban el szeretné a Fidesz-frakció fogadtatni a határzárról és a menekültügyek gyorsított eljárásáról szóló jogszabályokat.

Az illegális bevándorlás elleni fellépésért elfogadott törvénymódosítás mielőbbi kihirdetését szeretné a Fidesz, hogy a hatóságok minél gyorsabban felkészülhessenek a jogszabály alkalmazására – közölte a kormánypárti frakció szóvivője kedden. Tuzson Bence szerint az Országgyűlésben hétfőn megszavazott törvénymódosítás rendezi a magyar-szerb határra tervezett műszaki határzár kérdését, és rendelkezik a menekültügyi eljárások gyorsításáról.

Közölte, Kövér László házelnök megküldte a jogszabályt a Sándor-palotába, így az elfogadott törvény már Áder János államfő előtt van. A szóvivő jelezte, az idén hétfőig 72 893 ember érkezett illegálisan Magyarországra, főként a déli határon keresztül, ami azt vetíti előre, hogy ha minden így megy tovább, akkor ez a szám az év végére elérheti a 120-130 ezret, szemben a tavalyi 43 ezerrel.

A határzárral kapcsolatban a törvénymódosítás közérdekű használati jogot ad a magyar államnak a schengeni külső határokon a határvonaltól számított tízméteres sávon belül – mondta Tuzson, aki szerint a határzár az egyik legjobb megoldás az illegális határátlépés meggátolására. Szerinte szakmai kérdésről van szó, de “senki nem fog tétlenkedni”, arra számítanak, hogy a műszaki határzár néhány hónap alatt megépül.

 

Gyorsított eljárás

A jogszabály többi rendelkezése közül megemlítette, hogy az ismételt menedékkérőket gyorsított eljárásban lehet majd kiutasítani Magyarországról, valamint azt is, hogy ha a menedékkérő a menekültügyi eljárás alatt 48 óránál hosszabb időre hagyja el engedély nélkül a neki kijelölt helyet, megszüntethető az eljárás. Kiemelte, hogy a visszatartási idő 12-ről 24 órára emelkedik.

A szóvivő fontosnak nevezte, hogy a parlament kivételes eljárásban tárgyalta a törvényjavaslatot. Hozzátette, hogy sokan nem szavazták meg a kivételes eljárást, példaként megnevezte a jobbikosokat. “Nem értjük ezt a magatartást. Miért gondolták azt, hogy e probléma elhúzása (…) hatásos lehet?” – kérdezte.

Egyes boltok piacok lettek

Azzal kapcsolatban, hogy egyes boltok piaccá nyilváníttatják magukat – hogy vasárnap is nyitva lehessenek -, Tuzson azt mondta: mindenkinek be kell tartania a szabályokat, az Országgyűlés nem véletlenül hozott törvényt a vasárnapi pihenőnapról. Ha valaki kiskapukat talál a jogszabályban, azt meg kell vizsgálni, és ha jogalkotásra van szükség, reagálni kell – közölte.

A Quaestor-kötvényesek hamarosan kezdődő kárrendezéséről a Fidesz-frakció szóvivője azt mondta, hogy korábban nem volt ilyen kártalanítási folyamat Magyarországon. Sajnálatos ténynek nevezte, hogy egyes bankok az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordultak, így ugyanis a Quaestor-ügyben a kártalanítás két részletben valósul majd meg, az első körben ügyfelenként 6 millió forintig. Azért, hogy ezen összeg fölötti kártalanítások is minél gyorsabban megtörténhessek, a Fidesz arra kéri az Ab-t, mihamarabb hozza meg ezzel kapcsolatos döntését – mondta Tuzson Bence.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik