Belföld
Lukács Zoltán (Array)

MSZP: Minden szinten káros a vasárnapi zárvatartás

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

újságíró. 2015. 07. 04. 14:52

Társadalmi, gazdasági és munkaerőpiaci károkat is okoz szerintük.

Korábban a témában:

Az MSZP alelnöke szerint mára nyilvánvalóvá vált, hogy gazdaságilag, társadalmilag és a munkaerőpiac szempontjából is káros a vasárnapi zárva tartás, a bevezetése óta több ezer kereskedelmi alkalmazott veszítette el az állását.

Lukács Zoltán szombaton Keszthelyen, a párt zalai szervezetének hagyományos juniálisán tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a kereskedelmi szövetség adatai szerint a zárva tartás miatt eddig több mint 3000 ember veszítette el az állását a kereskedelemben dolgozók közül.

A törvény életbe lépését követő egy hónapban már 378 ezer órával többet kellett dolgozniuk az ebben az ágazatban foglalkoztatottaknak a megnövekedett hétköznapi és szombati nyitvatartási idők miatt.

Az MSZP fenntartja a kezdeményezését, hogy népszavazás döntsön a zárva tartás kérdéséről, tette hozzá a párt alelnöke. A szocialista párt azt várja, hogy a Nemzeti Választási Irodánál fekvő beadványuk kapcsán “nem sumákolnának” tovább, és befogadják a kezdeményezést. A választók 73 százaléka utasítja el a vasárnapi zárva tartást, még a kormánypárti szavazók között is 60 százalék fölött van azoknak az aránya, akik rossz intézkedésnek tartják ezt – mondta Lukács Zoltán.

Az MSZP alelnöke a párt nemzeti béremelési programjáról is beszélt, amelyet azért tartanak fontosnak, mert “nagyon sok társadalmi és szociális probléma alapja az, hogy a bérek elmaradnak az európai átlagtól”. Az EU átlagában körülbelül a GDP teljes összegének 63-68 százalékot fordítják bérekre, míg Magyarországon alig több mint 50 százalékot. Ha a magyar munkavállalók is annyit kapnának, mint a nyugat-európaiak, akkor 3500 milliárd forinttal több bér kerülne az emberekhez, ezzel nőne a fogyasztás és vele együtt a gazdaság.

Lukács Zoltán felidézte, hogy a szocialisták azt javasolták: a közszférában már most legyen 50 százalékos béremelés, amit egyébként a szocialista kormányzás idején egyszer már megtettek. Elvárásuk, hogy a minimálbér nettó 100 ezer forintra nőjön – a szakképzettek esetében 125 ezer forintra, s hogy különböző intézkedésekkel a versenyszférában is emelkedjen a bér.

Teleki László szocialista országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy felmérésük szerint a bérből élők több mint 80 százaléka “dolgozói szegénységben” szenved, azaz nem tud félrerakni a gyerekek beiskolázására vagy akár nyaralásra. Szerinte “nem érti a Fidesz az emberek szavát”, amikor nemzeti konzultációt hirdet, mert nem a menekültkérdésben kell kikérni az emberek véleményét, hanem abban, hogy például szükség van-e boltbezárásokra.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.