Belföld
menekültsegítők szegeden (Array)

Önkéntesek segítik a menekültek ellátását Szegeden

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2015. 07. 02. 09:19

A kezdeményezőknek az is célja, hogy szervezett körülmények között várakozzanak a migránsok, megelőzve ezzel az esetleges konfliktusokat.

Facebookon szerveződött önkéntesek segítik a menedékkérők ellátását a szegedi vasútállomásnál – tudósít az MTI. A csoport egyik aktivistája, Kékesi Márk elmondta: kettős céljuk van, egyrészt, hogy segítsenek azoknak az embereknek, akik gyermekkel, néha kicsi csecsemővel kénytelenek az éjszakát a szabad ég alatt tölteni, másrészt, hogy megnyugtassák a városban élőket azzal, hogy az első hajnali vonatra várók szervezett körülmények között pihenhetnek, így megelőzve az esetleges konfliktusokat.

 MTI

A hatóságok az utolsó Budapestre tartó vonat indulása után is visznek menekülteket a vasútállomásra, ezért kell a pályaudvar előtt éjszakázniuk. Az önkéntesek már több mint egy hete dolgoznak a téren, ételt és italt adnak az érkezőknek és információval igyekeznek őket ellátni. Gyermekorvos is érkezett, mert többen kezelésre szorultak: egy szíriai kislánynak begyulladt a szeme, több gyereknek pedig elfertőződtek a szúnyogcsípései.

A menedékkérők ellátására folyamatosan érkeznek az adományok: ételt, ásványvizet, pelenkákat, gyerekjátékokat küldenek. Külföldön dolgozó magyarok is segítik őket, interneten rendelnek élelmiszert, amit kiszállítanak a segítőkhöz. A szegedi önkormányzat cégei egy tárolóhelyiség, ivó- és mosdókutak, mobil vécék és wifi-elérés telepítésével segítették a kezdeményezést.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Pregnant woman sitting in childbearing center
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.