Belföld

Menekültügyi őrizettel korlátozná a bevándorlást Pintér

Gulyás Gergely (Array)
Gulyás Gergely (Array)

Jövő hétfőig elfogadhatja a parlament a belügyminisztérium javaslatát.

A Fidesz képviselőcsoportja támogatja a belügyminisztérium javaslatát a bevándorlás mértékének korlátozására – jelentette be Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes.

Elmondta: Pintér Sándor belügyminiszter javaslatának egyik fő pontja megakadályozná az ismételten menedékjogot kérők Magyarországon maradását azzal, hogy menekültügyi őrizetben tarthatnák őket, a velük szembeni eljárás pedig gyorsabban lenne lefolytatható. Szerinte ugyanis sokan úgy élnek vissza a menekültjogi kérelemmel, hogy az elutasítás után néhány napon belül újabb kérelmet adnak be.

A Belügyminisztérium azt is kezdeményezi, hogy a szerb-magyar határon a határvonalon számított tízméteres sávon belül közérdekű használati jog illesse meg a magyar államot. Gulyás kitért arra is, hogy a menekülteknek lehetőségük lenne részt venni a közmunkaprogramban, de ez a magyar közmunkások állásait nem érintené.

A frakció célja, hogy a Belügyminisztérium javaslatát jövő hétfőig, a parlamenti ülésszak végéig elfogadják. A frakcióvezető-helyettes elmondta: a nemzetközi jogi kötelezettségeknek eleget téve Magyarországon kell lenniük menekülttáboroknak, de ez nem jelenti azt, hogy nagyvárosokban kellene működniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik