Belföld

Nyomoz a rendőrség a tavalyi választási csalások miatt

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

újságíró. 2015. 06. 26. 08:06

A kopogtatócédulákkal ment a trükközés, még négy esetben nyomoznak, vannak gyanúsítottak is.

Négy nyomozást folytat a Budapesti Rendőr-főkapitányság a tavalyi választások, illetve népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény miatt – írja a Magyar Nemzet pénteki száma. A lap szerint az egyik ügyben van is két gyanúsított, a többiben ismeretlen tettes ellen nyomoznak. Az eljárások tavaly tavasszal indultak.

A Nemzet szerint a kopogtatócédula-hamisítások miatt ugrott a rendőrség, magánszemélyeket is meghallgattak a saját ajánlószelvényük miatt. Azt nem árulták el, mely pártoknál merült fel a visszaélés lehetősége.

Felidézik, hogy a tavaly áprilisi választások során mintegy 30 feljelentés érkezett a rendőrségre. Polt Péter legfőbb ügyész egy MSZP-s kérdésre válaszolva pedig korábban azt mondta, hogy 85 esetben indult büntetőeljárás 80 településen (vagy kerületben) a tavalyi önkormányzati választással kapcsolatban. 51 esetben megszüntették a nyomozást, egy esetben született bírósági ítélet.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Bengaluru, 2018. április 18.
Gyertyás virrasztáson vesz részt egy nő egy csoportos nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett nyolcéves indiai lány emlékére Bengaluruban (korábban Bangalor) 2018. áprlilis 17-én. A nomád törzsben élő lány 2018 januárjában halt erőszakos halált az észak-indiai Dzsammu állam Kathua körzetében. (MTI/EPA/Dzsagadis Nv)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.