Belföld

Kézműves sör és hentes konyha frissítheti fel a Duna-korzót

marriott3 (Array)
marriott3 (Array)

Kiderült, ki kap lehetőséget a Marriott szállodalánctól arra, hogy újra bekösse a város vérkeringésébe a Duna-korzót. A Budapest Marriott Hotel az úgynevezett CANVAS program keretében egy újszerű gazdasági modellt kínált fel bátor vállalkozóknak. A hotel aljában lévő helyiség használatára írtak ki pályázatot május végén. A vendéglátóhely működésének alapját képező infrastruktúra, illetve egy teljesen felszerelt konyha kialakítására 30 000 dollárt ajánlottak fel és további 10 000 dollárt a koncepció megvalósítására biztosítottak.

A Marriott szállodalánc vezetése úgy reformálná meg a hoteljeiben található éttermeket, hogy vállalkozó kedvű helyi vendéglátókat kér fel arra, hogy frissítsenek a lokális étel és italkínálaton és ezzel egyidőben lehetőséget biztosítsanak arra, hogy prémium helyen tegyék próbára a saját ötletüket.

Budapesten, a Duna-korzón található hotel északi részén, egy eddig kihasználatlan helyiséget választottak ki. A környék – a hotel menedzsmentje szerint is – az elmúlt időszakban méltánytalanul elfeledett hely lett.

– A pályázatunkon nyertes koncepciónak megvan az esélye hogy megszólítsa a célközönséget. Igen, a Duna-korzónak szüksége van még a frissítésre, de már most is látható a fejlődés azokhoz az időkhöz képest, amikor ez a rész egy “halott környék volt”. Én bíztató változásokat látok és azt, hogy hamarosan rengeteg ember, helyiek is lesznek itt. A Duna-korzó nem csak hotelekből áll és nem csak a turistáknak szóló éttermekkel. – mondja Rick Enders, a Budapest Marriott Hotel vezérigazgatója.

 

A #Marionett éleszti majd fel a Duna-korzót

A nyertes koncepció gazdái a IX. kerületben immár sikerre vitt Élesztő nevű hely tulajdonosai. Terveik szerint tucatnyi kézműves sört felvonultató sörcsapot és autentikus magyar hentes konyhát üzemeltetnek majd. Az öt fős fős zsűrínek a hat projektből álló végső sorból ez volt a legmeggyőzőbb ötlet.

– Mindenképpen újszerű az, hogy megjelennek a sörből készült koktélok és a siker garanciái a magyaros ételek, amelyek a bisztró és a streetfood közötti stílusban jelennek majd meg a klasszikus hentes konyhára épülve. – mondja Bíró Lajos, a Bock Bisztró séfje.

A zsűri másik tagja, Mautner Zsófia gasztroblogger azt gondolja: – A fiatalokat a fine-dining már nem érdekli, őket laza stílussal, hazai ízekkel kell megfogni. A #Marionett képes lesz erre. 

Jókuti András gasztroblogger is bizakodik: – Amit a győztes kínál, az egy olyan hely lesz, amivel a budapestieket, de a huzsonéves korosztályt szerte Európából ide lehet csábítani. 

– Azt tudnunk kell, hogy a magyaros hentes konyha globálisan és Európában is mindenképp izgalmasak. Nagyon bízunk ebben a kombinációban. – Ez már Jeremy Dodson, a Marriott hotellánc CANVAS programjának képviselője mondja. 

 

A nyár végén már kipróbálhatjuk

A terv szerint máris indul a hely kialakítása.  – Hamarosan leülünk a nyertesekkel. Átbeszéljük még jópárszor a részleteket és dolgozunk azon, hogy olyan hamar megnyissuk a helyet, amilyen hamar csak lehet.  –  vázolja a tervet Rick Enders vezérigazgató.Ha minden jól megy, bő egy hónap múlva megkóstolhatjuk a különleges sültkolbászt és a sör specialitásokat a #Marionettben, Budapest legújabb helyén, amelynek nem titkolt célja a Duna-korzó felvirágioztatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik