Belföld

Addig halogatta a MÁV a kerékcserét, hogy korlátozni kellett az új mozdonyok futását

Még a szükséges szerszámok sincsenek meg, de már zajlik a közbeszerzés. Közben több jármű sebességét felére kellett csökkenteni, jelentős összegeket bukhatnak emiatt.

Elfelejtett kerekeket venni az öt éve beszerzett TRAXX villanymozdonyokhoz a MÁV – írja a Népszabadság. A 25 járműből hatnak annyira elkoptak a keréktárcsái, hogy csak óránként nyolcvan kilométeres sebességgel vontathatnak, a cseréhez még a szerszámok is hiányoznak.

Hatvanhat szerszámot és kétszáz keréktárcsát kellene minél előbb beszereznie a vasúttársaságnak, hogy megoldja a problémát. Négy év lett volna a felkészülésre, a vasút gépészei pontosan tudhatták, hogy a kopás mértéke nemcsak a megtett kilométerektől függ, hanem a pálya nyomvonala és más körülmények is befolyásolják.

A vasúttársaság közlése szerint már intézkedtek, zajlik a közbeszerzés, a javítási munkák már júliusban megkezdődhetnek. Jövőre a teljes TRAXX-flottának át kell esnie a beavatkozáson.

A szerszámbeszerzés költségét egyébként 21 millió forintra becsülik, miközben százmilliókat buknak azon, hogy a milliárdos értékű mozdonyokat nem tudják teljes értékűen használni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik