Belföld

Soroksárnál is lehet egy durva hulladéktároló

illatos út (Array)
illatos út (Array)

Soroksár és Pesterzsébet határán is található egy - az Illatos útihoz hasonló, de annál kisebb - veszélyes hulladékokat tároló telep – közölte a Párbeszéd Magyarországért.

A területen található mintegy nyolcvan tonna hulladék túlnyomó része veszélyesnek minősül – mondta az ellenzéki párt egyik elnökségi tagja, Mach Péter. A telephely a Lenke utca és a Bolyai János utca sarkán található, hivatalosan már Soroksáron, de a közelében pesterzsébeti családi házak és egy lakótelep is áll.

A területet egy felszámolás alatt álló kft. bérli, a felszámolás megindításakor még körülbelül 104 tonna hulladék volt ott, de abból körülbelül 24 tonnányit a felszámoló utasítására egy cég tavaly elszállított – közölte.

Mach Péter hangsúlyozta, ez a telephely csak egy a sok közül, egyes becslések szerint országosan körülbelül kétezer hasonló ilyen terület található.

A politikus újra felhívta a figyelmet pártja országos környezeti kármentesítési alap létrehozására vonatkozó javaslatára, és felháborítónak nevezte, hogy a kormány még a jövő évi költségvetésben sem különített el erre a célra forrásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik