Belföld

Schiffer: az oligarchák vagyonosodási érdekeit szolgálja a törvényhozás

schiffer-andras(960x640).jpg (Array)
schiffer-andras(960x640).jpg (Array)

Nem az emberek, hanem egyes oligarchák vagyonosodási érdekeit szolgálja a törvényhozás, mondta az LMP társelnöke országjáró turnéjának szolnoki állomásán.

A sajtótájékoztatón szólt arról, hogy a parlament elfogadta a jövő évi költségvetést, amely úgy tűnik, elhomályosított egy “égbekiáltó disznóságot”- fogalmazott. A politikus arról is beszélt, hogy az országgyűlés a közlekedési salátatörvénybe “bújtatva” pedig a parlament megszavazta az úgynevezett “lex Garancsit”. Szerinte 2015-ben már nem érdekes sem a közlekedésbiztonság, sem a városarculat, a közlekedési törvény-módosítás eltörölte a 2010-es tilalmat, vagyis újra lehet reklámfüleket elhelyezni a lámpaoszlopokra. Emlékeztetett arra, hogy 2010 őszén, a kormányváltást követően a fideszes képviselők által benyújtott törvényjavaslat tiltotta a reklámok kihelyezését a lámpaoszlopokra a fent nevezett okok miatt.

Schiffer András szerint ez azért volt lényeges, mert akkor a “Simicska-féle Mahirnak” egyetlen komoly versenytársa az MSZP-kötődésű ESMA cég volt, amelynek korábbi hatalmas nyeresége így veszteségbe fordult. Így lett egyeduralkodó a köztéri reklámpiacon Simicska Lajos – jelentette ki. A közlekedési törvény mostani módosítása hátterében Schiffer szerint az áll, hogy áprilisban Garancsi István “bevásárolta magát az ESMA-ba”, új oligarchák után nézett a Fidesz, és Simicska után Garancsi Istvánt “hozzák helyzetbe”, ezt nevezik intézményesített korrupciónak – fűzte hozzá. 

Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője szólt arról, hogy a fentiek szerint kicsúszott a társadalom kezéből az ország kormányzása, a legfőbb népképviseleti szerv, az Országgyűlés szerinte már nem az embereket képviseli, hanem üzleti és érdekcsoportok rendelik meg a jogszabályokat.

Kijelentette: a jövő évi költségvetés elfogadásakor nem a kormány, hanem az állampolgárok pénzéről szavaztak, viszont ezek a források már nem a helyben élő emberek érdekeit szolgálják, nem sikerült átvinni azokat a módosító indítványokat, amelyek jobbá tennék a költségvetést.

Szerinte erről tanúskodik Szolnok térsége és a környező kistelepülések, a kivándorlási és az európai uniós statisztikák. Utóbbi a több mint 203 uniós régióból az észak-alföldi régiót a legrosszabb hét közé sorolta, amely azt jelent, hogy a legalacsonyabb egy főre eső nemzeti jövedelem ezekre a régiókra esik, Romániával, Bulgáriával állnak egy szinten – mondta. Példaként említette, hogy egy Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő állampolgár annyi pénzt tud költeni egy átlagos hónapban, mint egy moldáv állampolgár, egy XII. vagy II. kerületben élő annyit, mint egy svéd. Ha az ország fel szeretne zárkózni Európához, akkor más költségvetésre, más kormányzásra, parlamentre van szükség – hangsúlyozta.

Schiffer András májusban kezdte országjárását, Jász-Nagykun-Szolnok megyében Szolnokon kívül Jászberény, Kunszentmárton, Martfű, Mezőtúr, Törökszentmiklós, Tiszafüred és Túrkeve településekre látogat el június 23-án és 24-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik