Belföld

Lovag marad a zsidózó kormányhivatalnok

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2015. 06. 23. 12:38

Állítólag vörös arccal távozott Sisák Imre arról a rendezvényről, ahol megemlítették, hogy közöttük is van olyan, aki méltatlan megnyilvánulást tett.

Nem tetszett a volt pásztói polgármesternek, hogy szembesítették antiszemita kijelentéseivel – Sisák Imre egy helyi megemlékezésről távozott feldúltan, ahol a polgármester megemlítette, hogy körükben is van olyan személy, aki megnyilvánulásai miatt méltatlan a részvételhez. Sisák korábban a Fidesz-MDF jelöltjeként parlamenti képviselő, majd több cikluson át a Nógrád megyei Pásztó polgármestere volt, végül kormányhivatalnok lett, miután tavaly ősszel nem nyert a választáson.

Nemrég került ki egy videó, ahol Sisák arról tartott eszmefuttatást, hogy „a magyarnál találékonyabb, dolgosabb népet nem hordott hátán a föld”, a baj az, hogy „a piszkos zsidóknak csak a saját zsebük a fontos” és egy volt ellenzéki képviselő révén „megtapasztalta, hogy milyen aljas, piszkos egy népség”. A felvétel nyilvánosságra kerülése után a Miniszterelnökség utasítására a Nógrád Megyei Kormányhivatal felmentette osztályvezetői tisztségéből.

Dömsödi Gábor, Pásztó független polgármestere a Népszabadságnak azt mondta: elítéli az elhangzottakat, de kínosnak érzi, hogy épp ő nyilatkozzon a témáról, nem akarja politikai bosszúra használni az ügyet. Azt elmondta, hogy Sisák megjelent a pásztói zsidó temetőben tartott emlékrendezvényen, ő pedig szóvá tette, hogy körükben is van olyan személy, aki antiszemita megnyilvánulásai miatt méltatlan a megemlékezéshez. A volt polgármester vörös arccal, dúlva-fúlva hagyta el a helyszínt – mondta Dömsödi.

Sisák sokáig a Magyar Tűzoltó Szövetség alelnöke volt, jelenleg a szervezet egyik bizottságának vezetője. Dobson Tibor, a szervezet elnöke azt mondta: amikor értesült az ügyről, felhívta Sisákot. Elmondta neki, hogy a szövetség előítéletektől mentesen működik, nem tűrnek meg antiszemita véleményeket és javasolta, hogy önként mondjon le tisztségéről. Ha ezt nem teszi meg, kezdeményezik a felmentését.

Sisák 1999 óta tagja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrendnek is. A lovagrend helytartója és magyarországi vezetője, Tringer László pszichiáter professzor azt mondta: szellemiségüktől idegen, ami a nyilvánosságra került felvételen elhangzott, ő Sisáktól még soha nem is hallott ilyet, szűk körben sem. A lovagrendben viszont mindenki saját magáért felel, az ügyben nem kezdeményezhető Sisák ellen kizárási eljárás, de „személyesen elbeszélgetnek majd vele a történtekről”.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

February 1946: Russian writer Ilya Ehrenburg (L) sitting with the President of the Hungarian-Russian cultural society.  (Photo by John Phillips/The LIFE Picture Collection/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.