Belföld

Orbán három hete néma a Facebookon

orbán facebook (Array)
orbán facebook (Array)

Egy szélsőjobbos zenekar klipját osztotta meg, azóta hallgat a kormányfő. Oldala kezelője szerint azért, mert nem történt semmi fontos. Csak egy határzár.

“A nemzeti összetartozás napja – Nélküled”. Ezzel a szöveggel rakta ki Orbán Viktor legutolsó Facebook-posztját, amit ráadásul a jobbikosok egyik kedvenc zenekarának, az Ismerős Arcoknak a videójával posztolt. A bökkenő a dologban az, hogy mindez június 4-én történt, tehát három hete inaktív a Facebookon a kormányfő – szúrta ki a Blikk.

A lap meg is jegyzi, Orbán nem volt szabadságon, sőt rendkívül aktív volt a kormánya, elég a bevándorlók elleni hecckampányt vagy a déli határzárat emlegetni, de Orbán tudatosan vagy tudattalanul kimaradt ezekből a csörtékből. Legalábbis a Facebookon.

 

A lapnak a Facebook-oldalt kezelő Kaminski Fanny azt mondta, Orbán figyelemmel kíséri az oldalát, és “minden esetben akkor szokott posztolni, ha azt fontosnak tartja”. Évi 300-350 poszt szerepel az oldalon, ami “a portál jellegéből fakadóan” erősen szór időben, előfordulhat, hogy Orbán ritkábban posztol. Kaminski szerint “mindez az eseményektől függ”, márpedig esemény volt mostanság dögivel.

A Blikk szerint az utolsó Ismerős Arcok-poszt alá sok kritikát kapott a kormányfő, és egyre több az utálkozó komment a bejegyzései alatt. Orbán jelenleg a legkedveltebb hazai politikus a Facebookon a maga 337 ezer kedvelőjével, őt Vona Gábor Jobbik-vezér követi 255 ezerrel, döbbenet, de Mesterházy Attila volt MSZP-elnök a harmadik 218 ezerrel. A mostani elnök, Tóbiás József, mindössze 18 ezer, a DK-t vezető Gyurcsány Ferenc pedig 109 ezer követőt tud maga mögött online.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik