Különadót vetne ki a PM “Orbán haverjaira”

A Párbeszéd Magyarországért (PM) különadót vetne ki a kaszinókra és az internetes sportfogadásra, az így befolyó összegből a többi közt az egészségügyet és a szociális ágazatot támogatnák - mondta Erőss Gábor, a párt elnökségi tagja szombaton sajtótájékoztatón, amelyet Budapesten, egy VIII. kerületi kaszinó előtt tartott.

Erőss Gábor emlékeztetett: a szerencsejáték törvény tervezett módosítása lehetővé tenné, hogy ne csak az állami Szerencsejáték Zrt. foglalkozhasson internetes szerencsejátékkal, hanem azok is, akik korábban kaszinókoncessziót kaptak az államtól. Tehát Andy Vajna kormánybiztos és Szima Gábor, a debreceni futballklub tulajdonosa is – jegyezte meg, hozzátéve: a Fidesz gondoskodott róla, hogy a csak a “haverjaiké” lehessen kaszinó Magyarországon.

A PM politikusa szerint a kormánypárt azt is biztosította, hogy “véletlenül se derüljön ki, mekkora a kaszinók forgalma”, mivel a játékgépek nincsenek bekötve a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, továbbá a játékadóból leírható a kaszinókoncesszió díja.

Kiemelte: az adófizetők egyes számítások szerint 30 milliárd forintot veszítenek ezzel. Ez az összeg tovább nőhet, főleg az internetes sportfogadásokból származó bevétellel, ha az Országgyűlés elfogadja a fideszes módosító javaslatot – hívta fel a figyelmet.

Hangsúlyozta: a PM ezzel szemben különadót vetne ki a szerencsejátékokra, amelynek összegéből az oktatást, az egészségügyet és a szociális ágazatot támogatnák. Véget kell vetni annak, hogy “személyre szóló törvényekkel” juttassák extraprofithoz a kaszinótulajdonosokat – szögezte le Erőss Gábor.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.