Belföld

Határzár: katonák és rendőrök építhetik a kerítést

határzár, törökország (Array)
határzár, törökország (Array)

Kiderült, a belügyminiszter már 2013 májusában felvetette a határok megerősítésének, a kerítésépítésnek a lehetőségét az nemzetbiztonsági bizottság egyik ülésén. Pintér Sándor már akkor figyelmeztetett arra, hogy a migrációs kérdés óriási nyomást jelent Európának.

A katonák és rendőrök építhetik meg a mintegy 175 kilométer hosszú biztonsági kerítést a magyar-szerb határon a Napi Gazdaság értesülése szerint.

A lap szombati számában azt írta, nem piaci alapon, vagyis nem magántársaságok bevonásával valósítja meg a kormány a szerb határzárhoz tervezett négy méter magas kerítés megépítését, hanem állami forrásból, a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közreműködésével.

Alapfeladat lehet

A honvédségnek és a rendőrségnek is van olyan csoportja, amelynek – a külön tervekben meghatározottak szerint – alapfeladata lehet a válságkezeléssel kapcsolatos munkákban való részvétel.

A Magyar Honvédségnél ilyen alakulat a szentesi 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred. A szentesi katonák felkészültek terepszakaszok lezárására, ellenőrző-áteresztő pontok létesítésére, objektumok védelmi feltételeinek javítására és a menekültek kezelésével kapcsolatos feladatok végrehajtásában való részvételre.

A munka elvégzése rendőrségi részről alapvetően az ORFK Rendészeti Főigazgatósága alárendeltségében működő határrendészeti főosztály feladata lehet. Az ORFK-n nemzeti koordinációs központ is működik, amely napi 24 órában biztosítja a külső határok ellenőrzésével kapcsolatos koordinációs tevékenységet – írta a Napi Gazdaság.

Csak Botka ellenállt

Németh Szilárd a lap szombati számában megjelent interjúban arról is beszélt, hogy a kerítés felállításának előkészítéséről szóló döntést hírszerzői jelentések ismeretében hozták meg. Jelezte: a határőrizeti szervek és a rendőrség együttműködnek a titkosszolgálatokkal is.

A magyar-szerb határszakaszon felállítandó 175 kilométer hosszú, négy méter magas biztonsági kerítésről azt mondta, az úgynevezett NATO-kerítés lesz, ami azt jelenti, hogy arra rátesznek még egy olyan dróthálót, ami megakadályozza, hogy át lehessen mászni rajta.

A lap egy másik cikkében arról írnak, hogy Botka Lászlón, Szeged szocialista polgármesterén kívül minden megkérdezett polgármester és a két érintett megyei közgyűlési elnök is támogatja a kerítés megépítését a magyar-szerb határon.

Több ponton módosítaná a menedékjogról, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló jogszabályokat a Belügyminisztérium; az erre vonatkozó tervezet pénteken jelent meg a kormányzati portálon, erről itt írtunk részletesebben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik