Belföld

Kósa: „csak azt tesszük, amit a Nyugat”

kósa lajos, rogán antal (Array)
kósa lajos, rogán antal (Array)

Becslések szerint ötmillió ember van úton Európa felé, a döntő többségük Kósa szerint gazdasági bevándorló, nem politikai menekült, amíg ez a nyomás le nem zárul, csak kényszerintézkedéseket hozhatunk.

Ezt Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, az Országgyűlés rendészeti bizottságának kormánypárti alelnöke mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Arra a kérdésre, hogy az intézkedések harmonizálnak-e az uniós joggal és a nemzetközi szerződésekkel, Kósa Lajos kijelentette: ugyanazt tesszük, mint a nyugat-európai országok.

A kerítésépítésről elmondta, szerinte a határzárral és a törvénymódosítással megakadályozható az illegális határátlépés, de „nincs jó megoldás”, állítja. A politikus beszélt arról is, hogy a bevándorlók átlagosan három napot tartózkodnak nálunk, naponta fejenként négyezer-háromszáz forintba kerülnek a költségvetésnek.

Tavaly 42 700-an jöttek, az idén eddig 57 ezren, ez ebben az évben 1,5 milliárd forint kiadást jelent, ami az év végére lényegesen több lesz. Ezen felül a határőrizeti beruházások is pénzbe kerülnek – tette hozzá. Egyértelmű tehát, hogy Magyarországnak lépnie kell – mondta.

Szintén aktuális kérdés, hogy ő lesz-e a Fidesz következő frakcióvezetője, de erre nem adott érdemi választ, a pártelnök javasol, ennyivel lezárta. De a Fidesz alelnöki posztjára újra jelölteti majd magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik