Belföld

Másodfokon is pert nyertek a kishantosiak

kishantos (Array)
kishantos (Array)

Érvénytelen az a szerződés, amit az állam kötött a kishantosi földek bérbeadásáról a Mezővidék Bt.-vel - mondta ki a bíróság.

A másodfokon eljáró fővárosi törvényszék az elsőfokú ítéletet megváltoztatva, jogerősen érvénytelenné nyilvánította a magyar állam és a Mezővidék Bt. közötti földhaszonbérleti szerződést, helyt adva a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. keresetének. A kft. további három kereseténél új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot a törvényszék.

A pert a kishantosiak indították a magyar állam, a Mezővidék Bt. és Nemzeti Földalapkezelő (NFA) ellen. Kereseteikben az egész pályázati eljárás érvénytelenítését kérték, mert vitatták a kishantosi földekre kiírt pályázatokat, azok bírálatát, és azt a szerződést, amit olyan pályázó nyert, aki szerintük nem felelt meg a feltételeknek.

A szerdai másodfokú tárgyalás után a részítélet ismertetésekor a bíró közölte: jogszabályba ütközik, ezért érvénytelen egy olyan szerződés, aminél az egyik szerződő fél, a nyertes pályázó nem felelt meg a jogszabályban előírt pályázati feltételeknek, azaz nem indulhatott volna a pályázaton.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik