Belföld

Egyáltalán nem özönlenek vissza hozzánk a menekültek

A Helsinki Bizottság közölte: Németországból csupán 42 embert küldtek vissza, de tavaly is csak 522-t kellett visszavennünk a 43 ezer menedékkérőből.

Egyelőre nincsenek sehol a menedékkérők százezrei, akiket a kormánypárti megszólalók szerint a nyugati országok paterolnak vissza hozzánk – írja a Magyar Helsinki Bizottság blogján.

Felidézték: Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke két hete azt nyilatkozta a TV2-n, hogy „160 és 200 ezer közé tehető azoknak a száma, akiket nekünk vissza kellene fogadnunk”. Az emberi jogi szervezet utánanézett a tényleges adatoknak: a német statisztikák szerint 2015 első negyedévében Németország 2952 menedékkérőt próbált visszaküldeni Magyarországra azért, mert először itt nyújtották be a kérelmüket. Magyarország 2304 esetben el is ismerte a felelősségét, de ténylegesen csak 42-en érkeztek vissza Németországból.

A menedékkérők visszaküldésével egyébként sem törik magukat: a német hatóságok Bulgáriába is csak az emberek három százalékát, de még a szomszédos Ausztriába is csak 16 százalékukat küldték vissza az első negyedévben.

Tavaly 43 ezer menedékkérő regisztrált Magyarországon – közülük az összes uniós tagállamból 827-et küldtek vissza, de még az idei számok sem mutatnak kezelhetetlen tömeget: az első négy hónapban összesen 522 visszavétel történt, nem lehet mondani tehát, hogy tízezrével tolják vissza ránk a menekülteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik