Belföld

Kormányszóvivő: 610 ezren küldték vissza a bevándorlásról szóló kérdőíveket

Korábban épp Kovács Zoltán ismerte el, hogy a konzultációval a kormány álláspontját akarják megmutatni, de a „magyar emberek véleményeként” tüntetnék fel az eredményt Európában.

Eddig 610 ezren küldték vissza a kormány bevándorlásról szóló kérdőívét – közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 adásában. Kovács szerint ebből úgy tűnik, hogy a kampány eljutott az emberekhez és elérte a célját. Szerinte az számít, hogy minél többen küldjék vissza a kitöltött lapokat, „e tekintetben jól állunk” – mondta.

Folyamatosan zajlik a visszaküldött kérdőívek elektronikus feldolgozása – tette hozzá. Korábban éppen Kovács mondta azt, hogy a konzultáció célja az, hogy a magyar kormány álláspontját mutassa meg a kérdésről. Valódi véleménynyilvánításra társadalomtudósok szerint nem is alkalmas.

Ennek ellenére most Kovács Zoltán azt mondta: felgyorsítják a feldolgozást, hogy az Európai Tanács június végi ülésén legyen támpontja a miniszterelnöknek és az országot képviselő szakembereknek, ami alapján „el tudják mondani, hogyan vélekednek a magyarok ezekről a kérdésekről”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik