Belföld

Elegük van a tetvészkedő minisztériumokból a fideszeseknek

Budai Gyula (Array)
Budai Gyula (Array)

Durvákat mondott Lázár János minap, Szekszárdon, a Dél-dunántúli Építészeti Fórumon - az ellenzék szerint ez volt az ő „őszödi beszéde”. Fideszeseket kérdezünk a főminiszter állításairól. Budai Gyulával kezdjük, ő kifelé tart a politikából, Tállai Andrásal folytatjuk, vele karcoljuk a Fradit is.

A főminiszter az elvándorlás kapcsán azt állította, mi, magyarok a szakmát szerzett fiatalok számára a következő húsz évben nem tudunk a nyugat-európaival versenyképes bérajánlatot tenni. Az adózás „egyszerűségével” kapcsolatban úgy fogalmazott, ahhoz ma nem az ígért söralátét kell, hanem „sörgyár nagyságú egy adóbevallás”.

Szót ejtett az elvileg épp karcsúsítás alatt álló bürokráciáról is: „Engem azzal bízott meg a miniszterelnök úr, hogy a rám jellemző vakmerőséggel próbáljak a bürokráciának nekiesni, és majdnem már az elhalás állapotába jutottam, mert a minisztériumok semmiféle segítséget nem adtak arra, hogy a rájuk vonatkozó szabályokat hogyan lehetne megváltoztatni.”

Ezekről a kijelentésekről kérdezünk fideszes képviselőket. Elsőként az elszámoltatási kormánybiztosként hírnevet szerzett Budai Gyulát.

Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

Tényleg húsz év?

Áh. Az én környezetemben vannak fiatalok, akik rövid időn belül olyan képesítés birtokában lesznek, amivel kiváló munkát szereznek majd itthon.

Ember van itthon. Ajánlat nincs. Lázár szerint húsz évig.

Tessék körbekérdezni Győrben, ahol elfogytak a magyar mérnökök, és Szlovákiából jönnek ide! Vagy el kell menni Kecskemétre, Esztergomba. Ott sincs elég mérnök.

Nyugaton sokkal több a bér. És több lesz még húsz évig – ezt állítja Lázár.

Én ezt nem így látom. Aki Magyarországon szeretne elhelyezkedni, megtalálja a számítását. De hogy a saját szakmámnál maradjak: jogászként, ügyvédként is van pálya.

Lázár szerint nem söralátét, hanem sörgyár kell az adóbevalláshoz. Ön szerint?

Az én adóbevallásomat a volt ügyvédi irodámban csinálják meg nekem. Így ehhez nem tudok hozzászólni.

Lázár kormányzati vízfejről, a karcsúsításnak ellenálló minisztériumokról is szólt.

Igaza van Jánosnak. Maximálisan.

Egy Lázárt is megmalmoz az apparátus? Hogy van ez?

Kormánybiztosként az én legnagyobb küzdelmem nem az ellenzékiekkel volt, hanem hogy bizonyos iratokat megkapjak a minisztériumoktól. Ezt most komolyan mondom. Harcolni kellett az iratokért!

Mert? Minden minisztériumi dolgozó munkalassító kommunista?

Dehogy. Sosem voltak rákényszerítve, hogy másképpen dolgozzanak. Nem lehet mindenkit lecserélni, mert akkor kiürül a ház… Volt, hogy ötször írtam levelet! És csak az ötödik után jött meg a válasz. Minél lejjebb mégy, annál brutálisabb.

Mennyi idő kell az átalakításhoz?

Még három-négy ciklus.

Mikor húsz évre terveznek?

Én 2018-ban megyek vissza ügyvédnek.

Tényleg?

Ja, ja, ja.

Hogyhogy? Azok után, amit megtett a Fidesznek?

Még mindig látok perspektívát az ügyvédi pályában. Szerettem. Nekem jó volt. Nagy ügyekben büntetőztem.

Ezt meg itt hagyja?

Hiányzik az ügyvédi pálya.

Kevés, amit a politika képes adni önnek?

Nekem mindig több kell. Mindig gondolkodó típusú ember voltam. És szerettem küzdeni. Azért is voltam jó kormánybiztos.

 

Folytassuk Tállai András államtitkárral.

Hallotta, mit mondott Lázár a hétvégén?

Nem lehetne, hogy erre én most nem reagálnék? Majd jön az L. Simon…

Miért nem reagál?

Van nekem elég bajom.

Fotók: Kovács Tamás

Pedig olyanokat mondott Lázár, hogy a következő húsz évben Magyarország képtelen lesz a nyugat-európaival versenyképes bért kínálni a fiataloknak.

Kicsit eltúlzottnak érzem a húsz évet.

Mennyi a reális?

Nem tudom években kifejezni. Jelentős növekedés indul az országban, a jelenlegi csak a kezdet, akár öt százalék fölé tud menni, aminek jelentős része bérre fordítható.

Lázár a bürokráciát is ekézi, egyebek mellett azzal, hogy az ígért söralátét helyett sörgyár méretű adóbevallás kell a mezei magyarnak.

Nem is az adóbevallás terjedelme a rettenetes, azt elektronikus úton egy-másfél óra alatt el lehet végezni.

Sörhöz elég hosszú idő.

Sör van! Aki kitölti a papírt, igyon egy jó pohár sört a jó adóbevallásra! Pláne, ha visszakap az adóbevallás után. Amúgy a kormányhivatalokon kéne kezdeni a karcsúsítást, jó helyen keresgél Lázár.

Aki azon szomorkodik, lepattan a minisztériumi apparátusokról.

Akkor talán másként kellene hozzákezdeni ehhez a munkához.

Szedje össze magát Lázár?

Nem mondok én ilyeneket. Nem vagyok a főnöke. De ha az egyik úton nem megy, másikon kell próbálkozni.

Mi lenne a másik út?

Hát, ha én leszek az ő helyében, elárulom.

Van ilyen terv?

Nincsen!

Ha már beszélünk, nem tudom nem megkérdezni: mi van a csapatával, a Mezőkövesddel?

Idén sajnos nem sikerült feljutnunk az NB2-ből, most jön vissza Felcsútról az edzőnk, és ha elkészül a stadion, indulunk felfelé.

Szurkoljon inkább a Fradinak. Az a biztos.

Szurkolok annak is, járok fel az Üllői útra. Húszezer néző volt kint múltkor! Csodálatos.

Tényleg kint volt? Nem láttuk. Tán mert nem a C-ben ült, hanem a VIP-ben.

Most épp ilyen az élet. Oda kapok jegyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik