Belföld

Ha Magyarországra jössz, a saját füvedet szívd, mert itt szart árulnak!

kannabisz, drog, fű, cannabis (Array)
kannabisz, drog, fű, cannabis (Array)

Hiába a listázás, a tiltás, a lefoglalások, nincs mit tenni: itt vannak a dizájner drogok és itt is maradnak. Úgyhogy olvassa el a Nagy Herbálcikket, ebből megtud mindent – ami nem sok, mert még a szakértők is csak kapkodják a fejüket.

2014 a herbál éve volt, az idei év is az lesz, és nagyon úgy tűnik, a jövő év is, legfeljebb másképp hívják majd. Egy csütörtöki, az új drogokról szóló, Herbál para című civil konferencia elég sötét képet festett a magyarországi helyzetről. A lényeg: nincs mit tenni, illetve, amit van, az is legfeljebb tüneti kezelés. Az előadássorozat persze nem váltotta meg a világot – két órán át, tíz perces blokkokban, saját Powerpoint-oldalaikat hármasával átugró előadókkal ez nehéz is lett volna – de tanulság így is volt elég, ezért a rendezvény címében elrejtett helyesírási hibát inkább nézzük el nekik. (Herbálpara egy szó.)

Ha a kedves olvasó egy kő alatt élt az elmúlt hónapokban, és ez a cikk az első, amit meglát, miután kibújt alóla, akkor jó eséllyel most hall először a herbálról, van tehát mit bepótolnia. Segítünk. Tudta ön például, hogy a bevándorlókat még a dizájner drogoknál is jobban utáljuk? Ezt onnan vesszük, hogy az előbbiek ellen plakátokkal tiltakozik a kormány és visszafordítaná őket a határon, míg az új, laboratóriumokban kikotyvasztott, veszélyes és rejtélyes kábítószerek ellen csak ímmel-ámmal tiltakozik és nem fordítaná vissza őket a határon. Ha valaki például a teljesen félrevezetően – ezúton is gratulálunk a drogpiac marketingeseinek – biofű néven is elterjedt herbált szeretne fogyasztani, amely valójában egy tucatnyi hatóanyagot magába foglaló dizájnerdrog-családot jelöl, hát fogyaszthat. Elég rákeresni a neten – ezt nem tesszük meg ön helyett – és már hozza is a futár. Az első oldal, amit kidob a kereső, azt ajánlja ugyan, tegyük füstölőbe, általában inkább dohányba sodorják és cigiként szívják, de a „profik” szippantják és lövik is, ha gyorsabb és keményebb hatást szeretnének.

Fotó: police.hu

Oké, veszélyes, értem. Miért nem tiltjuk be?

Egy mondatban: mert nincs mit betiltani. A „régi” drogokat (heroin, kokain, ecstasy, vagy az alkoholnál egy fokkal ártalmatlanabb marihuána) könnyű volt listázni, az új pszichoaktív anyagok csoportjának elkeresztelt kábítószerek nagy része viszont dizájner drog, azaz mesterségesen előállított, könnyen módosítható. Ha tehát egy hatóanyagot azonosítanak, majd betiltanak, elég egy kicsit változtatni rajta és újra piacra dobni. Ezért lehet legálisan rendelni a neten. Horváth Gergely, a Nemzeti Fókuszpont szakértője elmondta: csak tavaly 101 új szert azonosítottak világszerte, Magyarországon „csak” 42-őt. Ráadásul még ha azonosítják, sem lehet őket csak úgy betiltani: előbb rákerülnek a 2012 óta létező úgynevezett C-listára, amely azokat az új szereket, illetve az egyszerűbb szabályozás kedvéért szercsoportokat tartalmazza, amelyeket épp vizsgálnak. Az egy éves (!) kockázatértékelés után döntenek a tiltásról. A C-listás anyagokat forgalmazni nem szabad, fogyasztani és kis mennyiségben birtokolni igen. Jelenleg vagy tíz hatóanyagból gyártanak herbált. Ha listázzák őket, jön még tíz. Eddig hatszor írták át a listát, összesen 42 anyagról állapították meg, hogy büntethető. A dílerek röhögnek az egészen:

pár éve például harminc kiló lefoglalt mefedront adott vissza a rendőrség egy embernek, mivel az akkor még nem volt illegális

– mesélte egy a konferencián felszólaló rendőr. Pedig a dizájner drogokat 2009 óta ismerik, de akkor még nem árasztották el a piacot, „nem tűnt úgy, hogy különösebb probléma lesz”, fogalmazott Csesztregi Tamás, a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet munkatársa. Aztán jött a mefedron, majd a herbál – 2012-ben még spice néven, „szép tasakban” árulták, ma már csak sima nejlonzacskóban terjesztik.

Fotó: Thinkstock

A herbál tavaly uralta el végleg a piacot, méghozzá úgy, hogy „testvérét”, a marihuánát ki sem váltotta. Utóbbi éves 20 ezer körüli lefoglalással stagnál, biofüvet pedig tavaly majdnem negyvenezerszer foglaltak le a rendőrök, ami hatalmas ugrás a megelőző évekhez képest. Senki sem képes lépést tartani, „két-három havonta kicserélődik a teljes országos készlet és ezzel együtt a hatóanyagok köre is”, mondta Csesztregi. „Ezt, hogy biofű, mindenesetre felejtsük el, nincs benne semmi bió, ellentétben a marihuánával – az tényleg bió.” A legnépszerűbb hatóanyag most az ADB-FUBINACA, ez van a lefoglalt herbálos zacskók hatvan százalékában, úgy, hogy két hónapja még sehol sem volt. Ha listázzák, van még vagy tíz, nevüktől most megkímélnénk az olvasót.

Nem csak a megjelenő új hatóanyagok és a lefoglalások száma, hanem a lefoglalt drogok mennyisége is hatalmasat ugrott, ami azt jelzi, hogy tényleg bárki hozzájuk férhet. Azok közül, akik fogyasztottak már drogot, minden második-harmadik kipróbált valamilyen szintetikus szert is egy 2013-as felmérés szerint. Tegyük emellé azt, hogy a magyar tizenhat évesek ötöde fogyasztott már valamilyen tiltott szert, és nagyjából látható, mekkora a veszély. Azt, hogy mit tesznek az emberrel ezek a drogok, senki nem tudja, a rövid távú hatásokat sem ismerik sem a fogyasztók, sem a szakértők, hát még a hosszú távúakat. Azt tudjuk, hogy azért készülnek, hogy több-kevesebb sikerrel kiváltsanak egy-egy hagyományos szert, egyébként senki sem képes követni a piacot. Az áruk nagyjából változatlan, sőt a herbál (hivatalos nevén szintetikus kannabinoidok) egyre olcsóbb. Az biztos, hogy a fogyasztóknak a toxikológiai mellett egyre többször kell akut pszichiátriai kezelés is.

Most ráadásul itt a meleg. „A nyár az mindig kemény” – mondta Csákó Ibolya rendőr alezredes, akit a C-lista anyjaként emleget a szakma, ő pedig büszkén vállalja ezt. 2012 dizájnerdrog-robbanását is a „mefedron nyaraként” emlegetik; ekkor ez a hatóanyag volt a sláger. „Valami hihetetlen az új pszichoaktív szerek terjedése, miközben nyomokban azt látjuk, hogy jön vissza a heroin, és újra megjelent a metamfetamin. És amit most mutatok, azt inkább ne vegyék fel, legyenek szívesek.” Az ipari kamerás felvételen egy furcsán mozgó, piros sapkás fiatalembert láttunk a Blaha aluljárójában. Miután az alezredes beletekert a videóba, már meztelenül fetrengett a földön, ruhái, tárgyai szétszórva, „ez ment tíz-tizenöt percig, nagyon jól érezte magát”. Miután többen szóltak neki, hogy hagyja abba, szépen felállt, koordináltan, fegyelmezetten felöltözött, a járókelők még segítettek is neki, „még csak el sem tűnt semmije”. Gyalog elment a Múzeum körútig, ahol is

svájci bicskáját előkapva tizenhét szúrással öngyilkosságot követett el.

„Még egy kocsijából azonnal kipattanó orvos sem tudott rajta segíteni.” Kiderült, a férfi füvet szívott, ami mellé egy ABCHV nevű hatóanyagot tartalmazó szert is fogyasztott. „Hát ezért para.”

Fotó: Pál Anna Viktória

Aki drogozik, meg is érdemli, felőlem meg is halhat, nehogy már az én pénzemből ápoljuk ezeket!

Még ha bármennyire is egyet értenénk a drága kommentelőink által nagy számban osztott fenti mondattal, akkor is azt kell mondanunk: ez már csak nemzetgazdaságilag sem éri meg. A humánus szempontokról nem is beszélve. Nem az a helyzet ugyanis, hogy vannak a drogosok, akik meztelenül őrjöngnek az utcán két szúrás között, meg a nemdrogosok, akik hüledezve kerülgetik az eldobált tűket templomba menet. Hanem az a helyzet, hogy Magyarországon nagyon sok és nagyon sokfajta droghasználó él, és csak egy kis részük segítségre szoruló függő beteg – ami persze nem azt jelenti, hogy legalizálni kell a szereket. Őket magukra hagyni mindenkinek nagyon rossz lenne.

Azért sikeresek a dizájnerdrogok, mert a használók igényeivel találkoznak. Mindenki szeretné ugyanis a drága, illegális és körülményesen beszerezhető szereket valami olcsóbbal, különösebb kompromisszumok nélkül pótolni. Ezért szednek, szívnak, szippantanak és szúrnak új pszichoaktív szereket a kíváncsi alkalmi használók, az „utazni” vágyó pszichonauták, a partiarcok, vagy a gettó népe, illetve mostanában már a fedél nélkül élők is. „Volt, aki lefeküdt csütörtök este és szombatig nem tudott magáról. Volt, aki egy buli után az intenzíven ébredt. Eddig mondjuk mindenki túlélte.” Móró Levente ezeket a sztorikat a daath.hu partidrog-adatbázist működtető oldalról idézte. „A szürkepiac stabilizálódott, hatalmas pénzek forognak, ebből már családi házak épültek, mondta valaki pár éve. Mára sokkal több minden felépült.”

A most megjelent nagy európai drogjelentés szerint Magyarország egész jó helyen áll, tulajdonképpen minden rendben van – idézte Sárosi Péter, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértője az erről megjelent híreket. Csak pár újságban mentek a jelentés mélyére, az ott megjelent cikkekből azonban kiderült, mennyire népszerűek az új drogok. Ilyen „szerváltásra” talán csak Romániában volt példa Európában. Mátraverebélyen már a legnagyobb probléma a biofű: a félig (és szeparáltan) romák lakta faluban már az iskolából sem tudják kiszorítani. Itt is van az erről szóló kisfilm, ha már eddig eljutott a cikkben, mindenképp nézze meg ezt is:

Jó, hát valamit csak lehet csinálni!

Most úgy tűnik, a herbálparát csak úgy-ahogy kezelni lehet, felszámolni nem. Sárosi szerint a drogszobák sok mindent megoldanának, például azt, hogy ne úgy nézzenek ki az érintett kerületek utcái, mintha a harmadik világban járnánk. Erre jó példa az Európa-szerte található száz felügyelt belövőszoba, Lisszabonban, Párizsban például most nyílik. Itthon ennek nyoma sincs, a politikusok szabályosan lázítják a lakosságot és a szolgáltatókat hibáztatják – emlékezetes, hogy a nyolcadik kerület legfertőzöttebb részén működő tűcserepontot is ellehetetlenítették –, ami Sárosi szerint olyan, mintha a tűzoltókat vádolnák azzal, hogy vízbe akarják fojtani az embereket. A hepatitis-C vírus közben hatalmasat robbant.

A felszólaló szakértők a valóságtól elrugaszkodott jogalkotói gondolkodást, hagymázas politikusbeszédeket, vízióhiányt és a bírságok összegeit egy nap alatt bőven megkereső dílereket emlegettek, azzal, hogy teljes paradigmaváltásra lenne szükség. Addig is Sárosi tippje a legéletszerűbb; ő egy kék hátterű plakátot látna szívesen, rajta a következő szöveggel:

„Ha Magyaroroszágra jössz, inkább a magaddal hozott füvet szívd, mert itt már főleg szinti szarokat árulnak!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik