Belföld

Kibékült a nemzeti érzelmű motoros a meleg aktivistával

bekelteto-targyalas(960x640).jpg (Array)
bekelteto-targyalas(960x640).jpg (Array)

Kezet fogtak a békéltető tárgyalás végén, amit azért tartottak, mert az olasz férfi a tavalyi Pride-on a Nemzeti Érzelmű Motorosok emblémáját figurázta ki.

Eredményesen zajlott a békéltető tárgyalás abban az ügyben, amit a Nemzeti Érzelmű Motorosok nevű szervezet egyik tagja, Jeszenszky Sándor indított egy Budapesten élő, olasz állampolgárságú meleg aktivista ellen.

Az olasz férfi tavaly a Budapest Pride-on kifigurázta a motorosok emblémáját, nagymagyarországos keretben elhelyezve egy olyan motívumot, amit motorként vagy nemi szervként is lehetett értelmezni. Jeszenszky szerint ez becsületsértés volt, a meleg aktivista pedig halálos fenyegetéseket kapott, miután a róla készült fotó megjelent a szélsőjobboldali portálokon.

A zárt tárgyalás után az olasz férfi elmondta: jogosan kifogásolták azt, hogy egyetlen szervezet logóját használta, miközben ő az egész magyar szélsőjobbot akarta kritizálni, Jeszenszky pedig közölte: sajnálja, hogy idáig jutott az ügy, de nem tehetett mást, mert motoros egyesülete soha nem tett semmilyen homofób megnyilvánulást.

A tárgyalás végén a két férfi kezet fogott – áll a 444 tudósításában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik