Belföld

Fidesz: itt a második Tavares-jelentés

Gulyás Gergely (Array)
Gulyás Gergely (Array)

A kormánypárt második Tavares-jelentésnek tartja a magyarországi helyzetről szóló, az Európai Parlamentben elfogadott javaslatot, ugyanakkor üdvözli, hogy az Európai Néppárt kiállt a magyar kormánypárt mellett.

„A második Tavares-jelentést (…) úgy sikerült elfogadni, hogy összefogtak a liberálisok, baloldaliak, zöldek, kommunisták”, és így többségbe kerültek, hiába a néppárté a legnagyobb frakció az EP-ben – mondta Gulyás Gergely. Hangsúlyozta ugyanakkor: nem igazolódott be az „a magyar baloldalon megfogalmazott remény”, hogy a néppárt kihátrált volna a Fidesz álláspontja mögül. Az Orbánnak címzett EP-pofonról itt írtunk bővebben.

Az Orbán Viktor miniszterelnöknek a halálbüntetéssel kapcsolatos kijelentései mellett a bevándorlás és a terrorizmus témakörében indított nemzeti konzultációval foglalkozó EP-határozattal összefüggésben a fideszes országgyűlési képviselő megerősítette: a magyar kormány álláspontja világos, „bevándorlásellenes állásponton vagyunk”.

Szanyi: Orbán elszigetelődött

Az MSZP két EP-képviselője, Szanyi Tibor és Ujhelyi István is megszólalt a szavazás után, közleményükben azt írják, hogy az EP méltó, elvszerű, egyben határozott választ adott Orbán Viktor provokációjára. A demokrácia és az EU alapértékeibe gázoló megnyilvánulásaival – a halálbüntetés tematizálása és a migráció, valamint a nemzetközi terrorizmus összekapcsolása révén, majd cinikus módon mindezért az EU hibáztatása okán – Orbán korábban magát tette az EP napirendjére.

„Az EP nagy többsége – köztük számos néppárti képviselő – határozata beteljesíti a Fidesz és az Orbán-kormány európai elszigetelését, de egyúttal az ország és a magyar nép számára nyitást jelent, utat és mércét mutatva a demokratikus kibontakozás irányába. Tudjuk, hogy a magyar demokrácia helyreállítása a hazai demokratikus ellenzék feladata, ezt külső tényezők nem vállalhatják át, ám az EP mostani meggyőző kiállása fontos politikai és morális támaszt jelent ehhez” – írják.

DK: félrevezető és elfogult

Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a DK két EP-képviselője úgy fogalmazott közös közleményében, hogy az Európai Parlament meggyőző fölénnyel, a néppárti képviselők egy részének támogatásával fogadta el azt a határozatot, amely elítéli a magyar kormány halálbüntetést pártoló politikáját, valamint az idegengyűlölő nemzeti konzultációt és plakátkampányt.

A DK-képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy az EP olyan vizsgálati eljárás megindítását kérte az Európai Bizottságtól, amelynek eredményeképpen sor kerülhet az uniós szerződés 7. cikkelyének alkalmazására, amely akár a magyar kormány szavazati jogának a felfüggesztését is jelentheti.

Molnár és Niedermüller kiemelte: az EP ugyan a baloldali, zöld és liberális frakciók által közösen benyújtott tervezetet fogadta el, ám a Fidesz saját pártcsaládja, az Európai Néppárt határozati javaslata legalább olyan komoly kritikákat fogalmazott meg, mint a többi párt által beterjesztett szöveg. A néppárti javaslat szerint a nemzeti konzultáció “tartalma és nyelvezete felettébb félrevezető, elfogult és kiegyensúlyozatlan”, a halálbüntetés pedig “ellentétes az unió alapvető értékeivel és jogával, ezért a kérdés az unióban lezártnak minősül”.

Jobbik: az EU nem tartja tiszteletben a véleményszabadságot

Balczó Zoltán, a Jobbik EP-képviselője úgy értékelte a szavazás kimenetelét, hogy “az Európai Unió nem tartja tiszteletben a saját értékeit, a véleménynyilvánítás szabadságát”. Szerinte ugyanis a miniszterelnök által felvetett kérdésekkel, az ahhoz kapcsolódó társadalmi konzultáció módjával lehet nem egyetérteni, de az semmiképpen nem jelenti uniós értékek olyan megsértését, ami indokolta volna az ügy napirendre vételét. Ezért – tette hozzá Balczó – a Jobbik képviselői elutasították a javaslatot.

A jobbikos EP-képviselő kiemelte, hogy az EP-határozatnak konkrét következményei nincsenek. Szerinte “az egész színjáték a hazai média tolmácsolásában azt kívánja bizonyítani, hogy Orbán Viktor milyen elszántan védte meg, nem csupán önmagát és kormányát, hanem Magyarországot a méltatlan támadással szemben”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik