Belföld

Sokallták Matolcsyék a Munkácsy-festmény árát, úgyhogy gyorsan védetté is nyilvánítja a Miniszterelnökség, hogy ne legyen annyira forgalomképes

Golgota (Array)
Golgota (Array)

Elővásárlási joga is lesz az államnak a Golgotára.

Elindították Munkácsy Mihály Golgota című festményének védési eljárását – közölte a Miniszterelnökség. A Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank elkötelezte magát amellett, hogy állami tulajdonba kerüljön a műalkotás és együtt maradjon a trilógia, de a tulajdonos Pákh Imre nem fogadta el a jegybank által kínált hatmillió dolláros vételárat.

Erre lépte a Miniszterelnökség azt, hogy kezdeményezte a Golgota védetté nyilvánítását, ami azzal jár, hogy végleges kiviteli tilalom vonatkozik a műre és a tulajdonos köteles bejelenteni, ha máshová viszi a festményt. Ha pedig el kívánja adni, az államot elővásárlási jog illeti meg.

A Miniszterelnökség azt közölte, hogy a kormány azt kívánja elérni, hogy „nemzeti festészetünk kiemelkedő alkotása magyar érdekkőrben maradjon”. Az eljárás nem akadályozza meg a tulajdonost abban, hogy a képet értékesítse, a védetté nyilvánításnak ilyen célja nincs – írták.

Pákh vasárnap közölte az MTI-vel, hogy elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Golgotát, a Krisztus-trilógia egyik darabját. A műért az MNB 6 millió dollárt ajánlott, de a műgyűjtő 9 milliót szeretne kapni érte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik