Belföld
borton(960x640).jpg (Array)

Visszaléptek, Bátonyterenyének nem kell börtön

Visszavonta börtönépítésre beadott pályázatát Bátonyterenye önkormányzata, az indoklás szerint azt a földterületet, amelyet korábban börtön építésére ajánlottak fel, egy fémmegmunkáló cégnek adják.

Így több száz új munkahely jöhet létre a városban. Bátonyterenye önkormányzata nyolc igen és négy nem szavazattal március 27-én döntött arról, hogy földterületet ajánl fel új, legalább 500 személyes börtön megépítésére a Belügyminisztérium felhívására. Térítésmentesen ajánlottak fel a kisterenyei ipari parkban két, közművekkel ellátott, összesen csaknem négyhektárnyi beépítetlen területet, amely igény esetén 588 négyzetméteres önkormányzati területtel bővíthető.

Az ellenzők népszavazást akartak indítani az ügyben, ami végül nem kezdődött el, mert a helyi választási bizottság formai és tartalmi okok miatt kétszer is megtagadta az aláírásgyűjtő ív hitelesítését.

A város honlapján hétfőn azt közölték: Nagy-Majdon József (Fidesz-KDNP) polgármester visszalépési javaslatát egyhangúlag szavazta meg legutóbbi ülésén a képviselő-testület.

A közlemény szerint a fémmegmunkálással és autóipari alkatrészek gyártásával foglalkozó szentlőrinckátai KÁTA CNC Kft. hamarosan betelepül az ipari területre. 2018-ig folyamatosan bővíti majd gyártókapacitását, és 150-250 új munkahelyet létesít Bátonyterenyén.

A közleményben a polgármester megfogalmazta: bíznak benne, hogy ez a döntés megbékélést hoz a településen, mert azt szeretnék, ha a következő évek a békéről és az építkezésről szólnának.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hungary's Prime Minister Viktor Orban arrives for a European Union (EU) summit at EU Commission Headquarters in Brussels on May 28, 2019. (Photo by JOHN THYS / various sources / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.