Belföld

Így kapták el a hat plakátrongálót a szemfüles rendőrök

Nyilvánosságra került az esetről készült rendőrségi jegyzőkönyv. Legalábbis annak első oldala.

“Rendőri mivoltukat elrejtve” figyelték már több órája a bevándorlásellenes plakátot azok a rendőrök, akik vasárnap hajnalban elfogták az Együtt hat aktivistáját, akik megrongálták a kormány propaganda hirdetését – derült ki az esetről készült rendőrségi jegyzőkönyvből, aminek első oldalát a 444.hu tette közzé, és amiből az Index.hu is közölt részleteket.

Az alább olvasható jegyzőkönyből kiderül: a rendőröket a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kiemelt Ügyek Főosztálya küldte ki plakátfigyelésre, méghozzá több helyre is. A jegyzőkönyv szerint az őrzést azután rendelték el, hogy egy alezredes olvasott egy cikket az Indexen, ami arról szólt, kétezer forintos jutalom jár a plakátrongálóknak. 

 

Az Együtt korábban jelezte, hogy Pápa Levente, a párt alelnöke közérdekű adatigényléssel fordult az ORFK-hoz azt kérdezve, mennyibe kerül naponta az adófizetőknek az, hogy “a rendőrség éjjel-nappal őrzi ezeket a szégyenteljes plakátokat”. Erre az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére csak annyit közölt, hogy “a rendőrség alaptörvényben rögzített feladata a közrend és a közbiztonság megőrzése.” Ugyanakkor a rendőrség azt is közölte: az Együtt közérdekű adatigénylése nem érkezett az ORFK-hoz.

Beindult a plakátháború, egymás után nyilatkoznak a pártok

A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke közölte: szégyenletesnek tartják a kormány “nyílt idegenellenességét”, és felszólítják Polt Pétert, hogy hivatalból indítson eljárást a kormány “uszító óriásplakátjai” miatt. A DK szerint nem a plakátok lefestésének vagy letépésének, hanem azok kihelyezésének a jogszerűségét kell megvizsgálni – emelte ki a Varju László.

Az MSZP felháborítónak tartja, hogy Magyarország rendőrsége az adófizető polgárok védelme helyett a “kormányzat idegengyűlölő plakátjait figyeli”. Harangozó Tamás, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnöke szerint  a kormányfőnek a hétfői plenáris ülésen felelnie kell arra, hogy a “Belügyminisztérium hányas számú ügyosztálya foglalkozik a politikai véleménynyilvánítás operatív megfigyelésével, valóban elrendeltek-e méregdrága DNS-vizsgálatot a rongálók azonosítására, és ki adott utasítást arra, hogy a rendőrség állományát a kormányzati gyűlöletkampány védelmére használják?”.

A Jobbik szerint a kormány és a baloldal is túlzásba esett a bevándorlásról szóló óriásplakátok ügyében, előbbi azzal, hogy “rendőröket delegált” a plakátokhoz, míg utóbbi a rongálásra buzdító reakciójával. Farkas Gergely, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kijelentette:  a kormány a “belföldi közvélemény manipulációjára, propagandára” használja a plakátokat. Farkas Gergely közölte, úgy tudja, a rendőrség egy esetben DNS-mintát is vett a plakátrongáló személyének kiderítésére, ami – szerinte – aránytalan lépés, helyette a közbiztonság javítására kellene hasonló mértékű erőforrásokat mozgósítani.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik