Belföld

L. Simonnak most uszodára fáj a foga

Felújították a családi birtokhoz vezető utat, erről a miniszterelnökség szerint a szocialisták tehetnek. Most az államtitkár szerint uszoda is kellene Gárdonyba.

Nemrég megírtuk, L. Simon egy saját munkájáról beszámoló cikkben bejelentette, felújítjáka 62-es út Gárdony és Zichyújfalu közti szakaszát. Aztán a 444 észrevette, hogy ez az útszakasz nem máshová, mint L. Simon László panziójához és borászatához vezet. 

A Miniszterelnökség közleményben tagadta, hogy az útfelújításnak bármi köze lenne L. Simon üzleti érdekeihez. Sőt. 

“A Gárdony és Zichyújfalu közötti közút felújításával egy több mint fél évtizeddel ezelőtti, még a szocialista Bajnai-kormány idején tett ígéretet teljesít a kormány a 2007-2013-as KözOP-os maradványforrás átcsoportosítása révén. Tehát nem azért újítja fel a Magyar Közút Zrt. a Gárdony és Zichyújfalu közötti utat, mert az L. Simon László miniszterhelyettes által is tulajdonolt kft. panziójához vezető bekötőút is ehhez csatlakozik”

Most uszoda

Az Index szúrta ki, hogy a megyei lapban L. Simon arról ír, “27-28 ezer ember él a környéken. Gárdony járási székhely, megérdemlünk hát egy uszodát is, legyen az akár Gárdonyban, akár Velencén.”

Szerinte “a lovassportok szerelmesei is egyre több színvonalas tókörnyéki lovardát fedezhetnek fel”, reméli, a horgászturizmus is méltó helyre kerül, sorolja az érveket, majd eljut oda, hogy:

“Megérdemlünk tehát egy uszodát is.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik