Belföld
kormányablak (Array)

Most lefaraghat öt rezsi árából

Jövőre tízmilliárd forinttal kevesebbet kell fizetniük az állampolgároknak és a vállalkozásoknak a közigazgatási eljárásokért.

Korábban a témában:

A lakosság péntektől kérdőíveken mondhat véleményt arról, hogy pontosan mely területeken legyen díjcsökkentés – mondta el Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtök este.

Évente mintegy 400 ezer embert érintenek a közigazgatási díjak. A kormány célja, hogy olyan díjakat csökkentsen, amelyek széles kört gyakran érintenek. Ilyen lehet például az erkölcsi bizonyítvány, a vállalkozásoknál az adóigazolás, a cégirat – tette hozzá.

A kérdőíveken kilenc területet adott meg a kormány, ahol lehetséges díjcsökkentés, továbbá felajánl egy tizedik, szabadon választott opciót. Ezek közül az anonim kérdőívek kitöltői öt lehetőséget jelölhetnek meg – mondta az államtitkár.

A kérdőíveket elektronikus úton a kormányhivatalok honlapján, személyesen pedig országszerte mintegy 1100 helyen, kormányhivataloknál, kormányablakoknál lehet kitölteni péntektől augusztus 6-áig. Ezután kerülhet sor a szükséges jogszabály-módosításokra, a tízmilliárdos közigazgatási rezsicsökkentés pedig 2016. január 1-én léphet életbe – mondta Kovács Zoltán.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hungary's Prime Minister Viktor Orban arrives for a European Union (EU) summit at EU Commission Headquarters in Brussels on May 28, 2019. (Photo by JOHN THYS / various sources / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.