Belföld

Behasalhatta Lázár Brüsszel levelét

Lazar-Janos(210x140).jpg (Array)
Lazar-Janos(210x140).jpg (Array)

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a bizottság igazgatója beismerte, hogy hibáztak Gyurcsány cégével kapcsolatban, míg Walter Deffaa szerint ilyenről nem írt – írja a Magyar Nemzet.

Kedden találkozik Brüsszelben az Altus Zrt. ügyében Lázár János és Walter Deffaa, az Európai Bizottság (EB) Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságának vezetője.

Lázár János arról számolt be a sajtónak, hogy az EB-től kapott levélben Walter Deffaa főigazgató a közelmúltban „beismerte, hogy nem jártak el kellő körültekintéssel, és elmulasztották elvégezni az Altus Zrt. háttérvizsgálatát”. Ezzel szemben a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy ilyen tartalma a levélnek valójában nincsen. Mi több, az igen éles hangvételű dokumentumban a főigazgató túl azon, hogy leszögezi, az Altus Zrt. kiválasztása szabályos volt, aggodalmát fejezte ki amiatt, ahogyan a szerződéssel kapcsolatos információkat eltorzították.

A keddi tanácsozáson, miközben a Miniszterelnökséget vezető miniszter korábbi nyilatkozatai alapján arra készül, hogy bebizonyítsa az EB-nek, a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök cégével kötött szerződés tiltott pártfinanszírozásnak minősül, a bizottságnak az az álláspontja, hogy bár szívesen beszélgetnek a kormány képviselőjével az ügyben, nem igazán van miről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik