Belföld

Földtörvény: Áder visszaküldte, az AB ma dönt róla

Ma délelőtt nyilvános, teljes ülésén hirdeti ki az Alkotmánybíróság (AB) az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítással és a 2013-as földtörvénnyel kapcsolatos határozatait.

Az Országgyűlés április 28-án fogadta el az állami földvagyon kezeléséről szóló törvény módosítását, amelynek alaptörvény-ellenességével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök kért előzetes normakontrollt a testülettől.

Az ellenzék és szakmai szervezetek főként azért bírálták a módosítást, mert védett természeti területeket is a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez utal a nemzeti parki igazgatóságoktól.

Bírói kezdeményezésre vizsgálta az AB a mezőgazdasági és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló, 2013-ban elfogadott törvény egyes rendelkezéseinek, továbbá a törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló törvény egy részének alaptörvény-ellenességét. A kezdeményező az alaptörvény-ellenesség megállapítását és a rendelkezések megsemmisítését kérte.

A 2013 júniusában elfogadott földtörvénnyel újraszabályozták egyebek mellett a földtulajdonjog és a haszonélvezeti jog megszerzését, valamint a kényszerhasznosítást. A lényeges változtatások egyike, hogy az állattartótelepek üzemeltetői és a vetőmag-előállítók a korábban tervezett 1200 helyett 1800 hektár földet birtokolhatnak. A törvény döntött a gazdákból álló földbizottságok felállításáról, ezek jóváhagyása nélkül nem lehet földet vásárolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik