Belföld

Dübörög a magyar környezetvédelem a kormány szerint

fazekas-sandor(210x140).jpg (Array)
fazekas-sandor(210x140).jpg (Array)

Javult az ország környezeti állapota, mondta a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, miközben azt elfelejtette, milyen gondok vannak e téren.

Magyarország környezeti állapota javult az elmúlt öt évben – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten a tárca szakmai rendezvényén.

V. Németh Zsolt Az európai környezet állapotának és jövőjének bemutatása az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) SOER 2015 kiadványán keresztül című konferencia megnyitóján elmondta: a hazai környezetpolitika kiemelt célja, hogy Magyarország gazdasági fejlődése, a természeti erőforrások és értékek megőrzése, fenntartható hasznosítása mellett menjen végbe és érvényesüljön az alaptörvényben megfogalmazott egészséges élethez való jog.

A konferencián Peder Jensen, az EEA Partnerships and Network program vezetője előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell ismernünk bolygónk korlátait, amiket aztán nem szabad átlépnünk még akkor sem, amikor jobb élet után kutakodunk.

Mellesleg épp most dobta vissza az Alkotmánybíróság azt a törvénymódosítást, ami a Nemzeti Földalapkezlő vagyonkezelésébe adta volna a nemzeti parkok földjeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik