Belföld

Bitay: 85 milliós állami támogatást kapott az LMP-s politikus és családja

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 06. 01. 13:13

A Földművelési Minisztérium állami földekért felelős államtitkára szerint Sallai Róbert Benedek családja az utóbbi öt évben több tízmilliót tett zsebre - tudta meg a Napi Gazdaság.

Nyolcvanöt millió forint állami támogatást vett fel az elmúlt öt évben az LMP-s Sallai Róbert Benedek családja az általuk bérelt földek után − tudta meg a Napi Gazdaság Bitay Mártontól, a Földművelési Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkárától.

A politikus a lapnak elmondta: a fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke 2010 óta 45 millió forint agrártámogatásban részesült a feleségével és közös cégükkel. Ebből 19 millió forintot a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó, külön pályázaton elnyerhető támogatásként kaptak nejével, Iványi Anna Barbarával. Bitay Márton tájékoztatása szerint Sallaiék cége, az Alsó-Berettyó Melléki Kft., amely csak Sallai és közvetlen hozzátartozói, valamint az érdekeltségéhez tartozó alapítványok tulajdona, öt év alatt további 40 millió forint területalapú támogatást nyert el.

Sallai R. Benedek pénteken jelentette be: személyiségi jogi pert indít a Földművelésügyi Minisztérium és államtitkára, Bitay Márton ellen valótlan állításaik miatt, de azon médiumok ellen is, akik az állításokat kritika nélkül átvették.

Bitay Márton a többi közt az M1 aktuális csatornán múlt héten azt mondta: Sallai R. Benedek, az érdekeltségébe tartozó cég, valamint családtagjai több mint 216 hektár állami földet használnak. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden a politikus interpellációra adott válaszában pedig kifogásolta, hogy a képviselő folyamatosan támadja a kormány birtokpolitikáját, majd példát hozott arra, a képviselő haszonélvezője annak.

Sallai R. Benedek cáfolja, hogy a kormány birtokpolitikájának haszonélvezője lenne, de azt is, hogy maga kétszáz hektár feletti állami földet használna. Mint mondta, azt várja a bíróságtól, hogy megállapítsa: a minisztérium és az államtitkár hazugságokat terjesztett, és kötelezze őket a valós tények közlésére.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Hooded computer hacker working on desktop PC computer. P2P and piracy, computer virus and trojans, phishing, malware and ransomware concept with glitch effect.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.