Belföld

Becsapva és kisemmizve: az utcán álltak ki magukért a szociális ágazat dolgozói

szociális ágazat tüntetése (Array)
szociális ágazat tüntetése (Array)

A bérek rendezéséért tüntettek a szociális ágazat szakszervezetei pénteken a fővárosban. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint a dolgozók 25 éve nem kerestek ennyire keveset, többen éheznek, napról napra élnek.

A Becsapva és kisemmizve címmel meghirdetett demonstráció a Kodály köröndről indult, majd az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út érintésével, az Alkotmány utcán keresztül a Kossuth Lajos térre vonultak a tiltakozók.

Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet elnöke az Alkotmány utca és a Kossuth Lajos tér találkozásánál felállított színpadon azt mondta: a szociális ágazat mind a 93 ezer tagja létbizonytalanságban tengődik és a szegénység ellen küzd. Hangsúlyozta, hogy már többször felemelték szavukat az alacsony bérek miatt, és sokszor utcára is vonultak emiatt, de a kormány mégsem teljesítette követeléseiket. “Véget ért a párbeszéd” – mondta és összefogásra buzdította a résztvevőket, mondván, “elég volt a becsapásból és a kisemmizésből”.

Orbán Viktornak címeztek petíciót

A tüntetésen – amelyet a mintegy 19 érdekvédelmi szervezetből megalakított Szociális ágazati demonstrációs bizottság szervezett – Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke felolvasta az Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett, a demonstrálók követeléseit tartalmazó petíciót.

Még a követelések elhangzása előtt hangsúlyozta: a szociális ágazat munkavállalóinak fizetése az elmúlt 25 évben nem volt olyan alacsony, mint most. Hozzátette: a munkavállalók több mint 75 százaléka a létminimum alatti jövedelemből él, nélkülöznek, máról holnapra élnek, többen éheznek. A tüntetők ezért azt követelik a kormányzattól, hogy visszamenőlegesen, 2015. január 1-től emelje a szociális ágazat minden dolgozójának bérét. El akarják érni továbbá, hogy 2016 januárjától vezessék be az ágazati életpályát – tette hozzá.  A petíciót a Miniszterelnökség egyik munkatársa vette át a Parlament kapujában.

 Fotó:MTI

Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: jelentősen romlott az elmúlt öt évben az ágazat munkavállalóinak helyzete.

“Ennek az egyik oka, hogy olyan egykulcsos adórendszert vezetett be a kormány, amely mérhetetlenül igazságtalan, a gazdagokat még gazdagabbá, a kis keresetűeket pedig még szegényebbé teszi, már a mély szegénységbe taszít”

– hangsúlyozta.

A tüntetésen sok szakszervezeti lobogót és transzparenst lehetett látni. Az egyikre például azt írták, hogy “Szolgálunk és éhezünk!”, egy másikon pedig az állt, hogy “Emeld az eü-sök fizetését Orbán, vagy megbukhat a kormány!”. Sokan érkeztek táblával a nyakukban, amelyre ráírták a szakterületüket, a munkában eltöltött éveik számát, illetve a fizetésüket.

A menetet fúvószenekar vezette fel, őket követték a tüntetők, akik közül sokan sípokkal, dobokkal, kereplőkkel és kolompokkal érkeztek a tüntetésre. A szervezők becslése szerint a demonstráción több ezren vettek részt. Az MTI tudósítóinak beszámolója szerint amikor a menet eleje az Oktogonnál járt, a vége a Rózsa utcáig ért.

 

 

Olvasói sztorik