Belföld

Hatalmas béremelések voltak Szijjártó minisztériumánál

Több mint másfélszeresére ugrottak a bérek a tárca több háttérintézményénél.

Igencsak megugrottak a bérek a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumnál az elmúlt négy évben – derül ki a tárca válaszából, melyet Vona Gábor Jobbik-elnök parlamenti kérdésére közöltek.

A VS.hu felidézi, hogy a minisztérium háttérintézményeinél 2014-ben mintegy 40 százalékkal több munkatársat foglalkoztattak, mint 2011-ben. Az egy főre jutó személyi kiadások összege a magyar kultúra külföldi terjesztéséért felelős Balassi Intézetnél a legmagasabb, évente 16,2 millió forint. Az Eximbanknál 11,2 milliót, az exporthitel-biztosítónál 11,3 milliót, a Magyar Nemzeti Kereskedőháznál 11,1 milliót, a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél pedig 9,2 millió forintot fordítanak átlagosan egy-egy munkavállalóra.

A Balassinál 2011-ben még csak 9,8 millió forint személyi juttatás jutott egy főre, a befektetési ügynökségnél pedig csak 5,7 millió.

Cikkünk megjelenése után befutott a KüKüm reakciója is. Azt írják, hogy “Vona Gábor kérdéséből nem tűnik ki, hogy az éves személyi jellegű kiadások mértéke alatt az éves statisztikai létszámhoz kapcsolódó bérköltséget és bérjárulékokat érti, vagy a 4/2013. évi kormányrendelet alapján meghatározott személyi jellegű ráfordításokból a bérköltséget és a hozzá kapcsolódó bérjárulékokat.

A személyi jellegű ráfordítások tartalmazzák többek között a tartós külszolgálatot teljesítő munkatársak jogszabály által meghatározott devizaellátmányának összegét, valamint külső személyi juttatásként a Balassi Intézet magyarországi és külföldi intézményhálózata által világszerte szervezett kulturális programokhoz kapcsolódó honoráriumokat is, melyeket a Balassi Intézet alaptevékenysége ellátása keretében teljesít.”

A cikkben feltüntetett évi 16,2 millió Ft-tal szemben az egy főre jutó bérköltség éves szinten 3,2 millió Ft a 2014. évet tekintve, írják. A minisztérium világossá kívánta tenni, “hogy parlamenti válaszban megadott összeg nem kizárólag bérköltségeket tartalmaz.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik