Belföld
pázmány egyetem (Array)

Szélsőjobbos provokáció az egyetemen

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 05. 27. 08:44

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem lesz Európában az első, ahol minden szakon kötelező lesz a holokausztról tanulni. Egy, magát a kurucinfó tudósítójának kiadó személy is megjelent az eseményen.

Kötelező tárgyként tanulnak a holokausztról a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) hallgatói szeptembertől – jelentette be Szuromi Szabolcs, az egyetem rektora kedden Budapesten.

Szuromi Szabolcs kiemelte: a holokauszt és emlékezete című tárgy a “bevezetés a katolikus hit rendszerébe” kurzus mellett, az alapozó közismereti tárgyak között kap helyet, és a PPKE valamennyi karán bármilyen képzésen tanulmányokat folytató hallgatóknak a diploma megszerzésének előfeltétele lesz.

A PPKE rektorának ismertetése szerint a kurzus tartalmát a Tel-Avivi Egyetem két professzora, Dina Porat és Raphael Vago dolgozta ki “szem előtt tartva a magyar sajátosságokat”.

Szuromi Szabolcs idézett a II. vatikáni zsinaton elfogadott, Nostra aetate kezdetű dokumentumból, amely kimondja, hogy “az egyház (…) megemlékezvén a zsidókkal közös örökségről, nem politikai megfontolásoktól, hanem evangéliumi vallásos szeretettől indítva fejezi ki sajnálatát a gyűlölet az üldözések és az antiszemita megnyilvánulások miatt”, bármikor és bárki részéről érték a zsidókat. Felidézte: egy évvel ezelőtt a Magyar Katolikus Püspök Konferencia (MKPK) és a PPKE által szervezett konferencián Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete beszélt arról, hogy az antiszemitizmus megelőzésének leghatékonyabb módja a nevelés, az oktatási rendszer minden szintjén.

Elmondása szerint ezt a kijelentést “komolyan megfontolva” kezdeményezte Izrael nagykövetségével egyeztetve a holokausztról szóló tantárgy bevezetését a PPKE-n.

A Népszabadság tudósítása szerint a bejelentésen megjelent egy férfi, aki magát az illegálisan működő, szélsőséges és uszító Kurucinfó tudósítójának adta ki magát. Az Alfahír és a Kurucinfó a beszámoló szerint egymást követően tették fel a provokatív kérdéseket, főleg, miután Ilan Mor kijelentette, „az antiszemitizmus az alapja a holokausztnak.”

A lap hivatalos úton is megkeresi az ügyészséget, hogy indít-e eljárást az illegálisan működő Kurucinfóval kapcsolatban, akinek a tudósítója nyíltan, arcát és nevét vállalva tett fel kérdéseket egy sajtótájékoztatón.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

A Facebook logo is seen on an iPhone in this photo illustration on November 20, 2017. (Photo by Jaap Arriens/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.