Belföld

Senki nem szavazott az ingyenes gyerekétkeztetés ellen

Czunyine-menzazik(960x640).jpg (Array)
Czunyine-menzazik(960x640).jpg (Array)

A parlament 167 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el az ingyenes bölcsődei és óvodai étkeztetés kiterjesztését.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény módosítása megalapozza a szükséges forrásokat az idei és a következő évek központi költségvetésében.

Szeptember 1-jétől ingyenes gyermekétkeztetésre jogosultak a három- vagy többgyermekes családok, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek és testvéreik, valamint azok a családok, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a nettó minimálbér 130 százalékát, jelenleg 89 408 forintot. A tehetősebb, háromnál kevesebb egészséges gyermeket nevelő szülőknek továbbra is kell térítési díjat fizetni az étkezésért.

A jogosultság megállapítása önbevalláson alapul, a szülői jövedelemnyilatkozatban foglaltakat nem vizsgálja sem az intézmény, sem a települési önkormányzat jegyzője.


Czunyiné a közétkeztetésben (Fotó: MTI) 

A gyermekétkeztetésre szánt forrás idén 10 százalékkal, 53-ról 58 milliárd forintra emelkedett, az elmúlt öt évben pedig több mint duplájára nőtt. Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkár korábbi összegzése szerint jelenleg 92 ezer gyermeknek jár a díjmentes étkeztetés, a változás életbe lépése után pedig további több mint 177 ezer gyermeket érint majd, ami több mint háromszoros növekedés.

Az Országgyűlés döntött arról is, hogy a gyermek és ifjúsági alapprogram éves keretösszege – a nyílt és meghívásos pályázati úton túl – egyedi támogatási formákban is elérhető lesz. Ezt 111 igen és 29 nem szavazattal, 28 tartózkodás mellett fogadták el. Az előirányzatból egyebek mellett fiatalok programjait, szervezeteit támogatják és a fiatalokat segítő szakembereket fejlesztik.

Emellett hatályon kívül helyezték a közigazgatási szervezeti átalakulás következtében a megszűnt Mobilitás Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodákra vonatkozó passzusokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik