Belföld

A Fidesz szóvivője bekóstolta Gyurcsányt

tuzson-bence(210x140).jpg (Array)
tuzson-bence(210x140).jpg (Array)

Magyarországon és az Európai Unióban is olyan szabályozásra van szükség, amely kizárja, hogy az Altus Zrt. uniós megbízásához hasonló eset forduljon elő, mondta a Fidesz szóvivője.

Tuzson Bence az m1-en példátlannak nevezte, hogy az Európai Unió az Altus Zrt. megbízásával olyan cégnek ad támogatást, amelynek vezetője egy volt miniszterelnök, egy jelenlegi párt vezetője. Úgy, hogy Gyurcsány Ferenc az osztalékból finanszírozza pártját – jegyezte meg.

A nagyobbik kormánypárt szóvivője azt mondta: Magyarországon és uniós szinten is vizsgálni kell a támogatások szabályozását. Ha szükséges, a magyarországi összeférhetetlenségi jogszabályokat is módosítják.

Ha kiderül, hogy az uniós jogszabályoknak nem felel meg az Altus Zrt. megbízása, fel kell bontani a szerződést – mondta Tuzson Bence, megjegyezve: az Európai Uniótól már erkölcsi okokból is kérték, hogy bontsa fel a szerződést a céggel.

Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden jelentette be, hogy a Fidesz kormányzati vizsgálatot kér az Altus Zrt. uniós megbízása – az Európai Unió 2014-2020 közötti fejlesztési programjainak ellenőrzése – ügyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik