Belföld

1,8 milliárd az új kongresszusi központra

Furjes-Balazs(960x640).jpg (Array)
Furjes-Balazs(960x640).jpg (Array)

Már készülnek az engedélyezési tervek, az építészpályázaton győztes iroda várhatóan az év végére fejezi be a munkát.

A Népszabadság információi szerint a győztes Finta Stúdió nem keveset vállalt, el kell végezniük a szükséges talajvizsgálatokat, koncepciótervet, engedélyezési- és építési-kiviteli tervet kell készíteniük. Az eredeti elképzelés szerint az épület központját egy 4-5 ezer fős nagyterem adja, de kialakítanának még két, egyenként 1200-1500 fős szekciótermet is, valamint lesz több, 50-200 fős tárgyaló is.

A tervek szerint a kiállítótér 6-8 ezer négyzetméteres lesz, a mélygarázsban pedig 450 autó parkolhat. A jövő évi költségvetésben erre 1,8 milliárd forintot különített el a kormány, a kivitelezői tendert a jogerős engedélyek birtokában, illetve „a szükséges források biztosítása után hirdetik meg” – tájékoztatta a lapot Fürjes Balázs budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos.

2013-ban már készült egy magvalósítási tanulmány, ebben 20-25 milliárdra becsülték a bekerülési költséget, amely 8-10 év alatt térülhet meg. A kormány tavaly még úgy vélekedett, akár uniós támogatás nélkül is megvalósítható a turisztikai szakma által régóta várt elképzelés.

Egy kormányhatározat értelmében az állam maga építené fel az új konferenciaközpontot, a tulajdonjog is az államé lenne. A szóba jöhető helyszínek közül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium választotta ki a Művészetek Palotája mellett lévő területet, ez jelenleg parkolóként működik, 2014 elején vásárolta meg a Trigránit cégcsoporttól a közel 13 ezer négyzetméteres területet az állam.

A beruházást minden bizonnyal kiemelt projektté nyilvánítják, ezzel is gyorsítva az engedélyezési eljárást. A kormánybiztos úgy számolt korábban, egy kormányzati ciklus alatt megvalósítható a beruházás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik