Belföld

CÖF: Értetlenül állunk Juncker viselkedészavara előtt

Kemény jelzőket használ a Civil Összefogás Fórum az Európai Bizottság vezetőjével kapcsolatban. Úgy látják: JUncker nem méltó európai vezető szerepére.

“Aki demokratikusan megválasztott kormányfőket ütöget, sérteget, jegyzetfüzettel ver fejbe, vagy éppen mikrofonokat harapdál, aligha méltó európai vezető szerepre. Az európai emberek, így a magyarok is joggal várják el, hogy az Európai Bizottság vezetője államférfiként viselkedjen” – kezdi közleményét a CÖF. Ahogyan mi is beszámoltunk róla, az EU-s politikus meglehetősen fura jelzővel illette a magya miniszterelnököt. “Helló, diktátor” – ezekkel a szavakkal üdvözölte Orbán Viktort az Európai Bizottság vezetője a rigai uniós csúcson, majd egy kisebb fülest is adott kormányfőnknek. Így:

“A Szanyi Tibor féle bohócfutamokból van épp elég, nem szeretnénk, ha az uniós vezetők közt is ez a magatartás válna uralkodóvá” – szögezte le a pénteki eseményekkel kapcsolatban a CÖF. A szervezet úgy látja: Juncker “szereptévesztésben van, hiszen egyetlen államtól sem kapott oktatásra, nevelésre felhatalmazást”. Az Unió civiljei az adó elkerülés nagymesterének tartják, Luxemburg miniszterelnökeként adó átverési show-műsorával megrövidítette mindazon államokat, akiknek most erkölcsről szónokol – zárta közleményét a CÖF.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik