Belföld

Czomba Sándoré a nap mondata

czomba-sandor(650x433).jpg (Array)
czomba-sandor(650x433).jpg (Array)

Megállapításával nem lehet vitatkozni, nagyon érzi a pénteket az államtitkár.

A béremelkedés motorja a gazdasági növekedés – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az m1 péntek reggeli műsorában a Központi Statisztikai Hivatal közlését kommentálva, miszerint az első negyedévben 4,1 százalékkal nőttek a bruttó bérek.

Hozzátette: nagyon egészséges folyamat zajlik, mert a 2010 előtti időszakkal ellentétben nem hitelből emelkednek a bérek. Immár 27 hónapja nőnek a reálbérek, és ez segíti a fogyasztás folyamatos bővülését is, ami hozzájárul a gazdasági növekedéshez – jegyezte meg az államtitkár.

Kitért arra, hogy a foglalkoztatás növekedésében is egészséges folyamatok mutatkoznak. A versenyszférában a foglalkoztatottak száma 60 ezerrel nőtt, ami az államtitkár szerint a magyar viszonyok között megfelel a 2-4 százalék közötti GDP-növekedésnek.

Elmondta, hogy a “Gyere haza, fiatal” elnevezésű program keretében hamarosan megkötik az első szerződést. Már majdnem 360 olyan álláshely van, amelyet munkaadók kifejezetten olyan embereknek ajánlottak fel, akik szeretnének hazatérni külföldről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik