Belföld

700 millió forint jut az egri kórháznak

Korhaz-folyoso(960x640).jpg (kórház, folyosó, )
Korhaz-folyoso(960x640).jpg (kórház, folyosó, )

Felújítják és bővítik is az egri Markhot Ferenc Kórházhoz tartozó hevesi kistérségi járóbeteg-szakellátó központot.

Szegedi Erzsébet, a kórház sajtóreferense közleményében azt írta, hogy az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében uniós és állami forrásból megvalósuló fejlesztés október végére fejeződik be.

Közölte, a projekt keretében több mint 1600 négyzetméternyi épületrészt felújítanak és 760 négyzetméternyi területtel bővítik az egészségügyi intézményt. Gépeket, műszaki berendezéseket vásárolnak: egyebek mellett két digitális röntgen- és két ultrahangkészüléket is beszereznek, valamint fejlesztik az informatikai betegirányítási rendszert. Az épületet akadálymentesítik, a tetőn pedig a melegvíz-ellátás egy részét biztosító napkollektorokat állítanak fel.

A fejlesztéstől a több mint 30 ezer ember egészségügyi ellátását biztosító intézmény szolgáltatásainak jelentős javulását várja a kórház. A felújított és bővített szakellátó központban egy helyen működik majd a városi felnőtt- és gyermekügyelet a szakrendelésekkel, a betegellátás pedig folyamatossá válik a nap 24 órájában – áll a közleményben.

A kivitelezői szerződést – közbeszerzési pályázatot követően – a napokban írta alá a Markhot Ferenc Kórház és a Jánosik és Társai Kft. A cég tulajdonosa, Jánosik Lajos tájékoztatása szerint a 424 millió forint összértékű építési munka részeként a földszintes szárnyra ráépítenek egy emeletet. A belső udvar fölé üveg bevilágító tető kerül, így átriumos térré válik a betegváró.

Átlagban, naponta mintegy félszázan dolgoznak majd a kivitelezésen, igyekeznek minél több helyi vállalkozót is bevonni az építkezésbe – közölte a Jánosik kft., amely részt vesz a sátoraljaújhelyi kórház épületeinek felújításában is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik