Belföld

Nyílt levélben üzentek Orbánnak a Kun-Mediátor károsultjai

A bankszektorban a pénzmosás elleni szabályok betartatását, a hatósági felelősségvállalás erősítését és áttekinthetőbb, valóban hiteles cégnyilvántartás létrehozását kérik Orbán Viktor miniszterelnöktől a Kun-Mediátor-ügy károsultjai.

Erről szóló nyílt levelüket csütörtökön a Parlament előtt adta át a Miniszterelnökség munkatársának Dobrossy István, a Kun-Mediátor károsultjainak egy részét képviselő ügyvéd és Balog Zoltán, a károsultak önszervező csoportjának vezetője.

Dobrossy István elmondta: azon dolgoznak, hogy az ügy Magyarország lakosságának tanulsággal szolgáljon, és véget érjenek az elmúlt évek állandóan visszatérő pénzügyi csalásai. A levelet a miniszterelnök mellett a köztársasági elnöknek és a pártok frakcióvezetőinek is elküldték – jelezte. Jogszabály-módosításra kérik Orbán Viktort annak érdekében is, hogy a Quaestor-ügyhöz hasonlóan egy alap létrehozásával legalább részben térítsék meg a károsultak kárát – mondta.

Kijelentette: jogszabály-módosítást javasolnak, mivel az ügy kapcsán bebizonyosodott, hogy a cégnyilvántartás tevékenységi körökre vonatkozó része nem ad hiteles tájékoztatást, bármelyik társaság bármilyen tevékenységet felvehet, hatósági kontroll nélkül. Javaslatuk szerint csak akkor lehessen bizonyos, különösen pénzintézeti tevékenységeket bejegyezni a cégnyilvántartásba, ha a kérelmező igazolná a tevékenység folytatásához szükséges engedélyek meglétét, és az érvényességét rendszeresen felül kellene vizsgálni. Kötelezővé tennék azt is, hogy a tevékenységi körök közé csak azt lehessen felvenni, amelyet a cég ténylegesen gyakorol, azaz számlát bocsát ki.

Álláspontjuk szerint a Kun-Mediátor-ügy kapcsán felmerül egyes bankok felelőssége, mert a cég bankszámláit vezető bankok éveken keresztül felelőtlenül jártak el a számlaforgalom bonyolításakor. A cég egyik számláján 2015 első három hónapjában közel egymilliárdos pénzforgalmat bonyolítottak, ezek nem utazásszervezői tevékenységéhez kötődtek, miközben mérleg szerint az árbevétele mindössze 60-70 millió forintot tett ki. Ez a pénzmosási szabályzatok nem kellő betartása, végrehajtása – mutatott rá.

Mindenki tudta Karcagon

Dobrossy István szerint a hatósági felelősségvállalást minden városban erősíteni kell, mert 2002-től kezdve a karcagi nyilvánosságnak tudnia kellett arról, hogy az emberek utazási irodába viszik a megtakarításaikat. Ha a helyi önkormányzat, fogyasztóvédelem vagy az adóhatóság, a rendőrség tudomást szerez szokatlan dologról, akkor fel kell lépnie.

Mint írták, a Kun-Mediátor Kft. jogszerűen működő pénzintézet látszatát keltette. Karcagon gyakorlatilag mindenki tudott a cég “kvázi betétgyűjtő” tevékenységéről, véleményük szerint olyanok is, akiknek hivatali kötelességük lett volna intézkedni, mégsem indult velük szemben soha semmilyen vizsgálat. 

Kérdésre elmondta: legutolsó információik szerint ötszáz károsult tett feljelentést, de az ügynek 800-1000 károsultja lehet, a kár összege 10-20 milliárd forint között lehet becsléseik szerint, átlagosan 5-20 millió forintos betéttel számolva. Balog Zoltán, a károsultak önszervező csoportjának vezetője arról is beszélt: az ügy miatt rengeteg ember sodródott szegénységbe Karcagon. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik