Belföld

A taxiárak miatt perelték be a fővárost

Jogalkotás elmulasztása miatt perelte be a Fővárosi Közgyűlést az egyik fuvarszervező taxitársaság volt vezetője – értesült Népszabadság.

Furcsa per folyik a főváros ellen, amelyben első fokon nemrég döntött a bíróság – tudta meg a Népszabadság. A Fővárosi Közgyűlést egy taxis-fuvarszervező cég volt tulajdonosa, Dióslaki Gábor citálta a bíróság elé, mert az nem változtatott időben a taxis díjakon.

Dióslaki Gábor 2011 októberében kérelemmel fordult Tarlós István főpolgármesterhez azért, hogy módosítsák az akkor még maximális árakat elrendelő taxirendeletet. Indoklása szerint mivel 2000-ben határozták meg a díjakat, így elfogyott az eredményes működést lehetővé tévő nyereségtartalom: az összesen 90 százalékos inflációt és a megemelkedő üzemanyagárakat sem tudták érvényesíteni a viteldíjakban.

Dióslaki Gábor szerint a kérelmére 30 napon belül válaszolni kell, hiszen egy érintett terjesztette elő. A válaszadást a törvény szigorúan szabályozza: jóváhagyás esetén rendeletet kell alkotni, elutasítás esetén egy erről szóló határozatot kell hoznia a testületnek. Tarlós István a kérelmet nem vitte a közgyűlés elé, így az napirendre sem vette a tarifakérdést – emlékeztet a lap. A Főpolgármesteri Hivatal több mint négy hónappal később küldött egy levelet, amelyben a cégvezető türelmét kérte, Dióslaki szerint azonban ez nem számít hivatalos válasznak, hiszen nem felelt meg a törvény előírta feltételeknek. A tarifákat végül 2013. szeptember 1-jén emelték meg.

Dióslaki úgy látja: a kérelem 2011-es beadása, s cége 2013-as eladása között 30 millió forint elmaradt bevétele keletkezett, ezt a pénzt akarta peres úton megszerezni a fővárostól. Érveit az elsőfokú bíróság lesöpörte az asztalról, mivel a Fővárosi Törvényszék szerint a közgyűlésnek nincs jogalkotási felelőssége a kérdésben. Dióslaki állítja: ha másodfokon is alulmarad, a nemzetközi fórumok elé viszi az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik