Belföld

A május a legveszélyesebb hónap

viharfelho(960x640).jpg (Array)
viharfelho(960x640).jpg (Array)

A májusi eső ugyan aranyat ér, de a májusi vihar pusztítást ígér… - állítja az elmúlt évek statisztikái alapján az Allianz.

Az Allianz Hungária Zrt. kárstatisztikái alapján májusban átlagosan háromszor annyi a viharkár, mint az év többi hónapjában. Az idei év sem kivétel, május 1-15 között több mint 2500 viharkárról kapott bejelentést a biztosító. A legsúlyosabb nap idén május 6-a volt, a májusi károk több mint 60 százaléka ekkor következett be. A legtöbb kárbejelentés Bács-Kiskun, Csongrád és Tolna megyéből érkezett.

2009 és 2014 között összesen mintegy 29 ezer májusi viharral kapcsolatos kárbejelentés érkezett az Allianz Hungária Zrt.-hez. Ez a hat év alatt bekövetkezett összes viharkár egynegyed volt. Míg a vizsgált időszakban havonta átlagosan több mint 1500 viharral kapcsolatos kárbejelentést regisztráltak, a májusi viharok miatt háromszor ennyi kárt jelentettek be.

Jellemzően egyre gyakoribbak a hirtelen lecsapó, nagyerejű viharok, ami miatt az Allianz Hungária teljes kárráfordítása 2012-höz képest 16 százalékkal, 2013-hoz képest pedig 4 százalékkal emelkedett 2014-ben. A legemlékezetesebb május 2010-ben volt, amikor Zsófia nevű szélvihar okozott nagy pusztítást, közel 30 000 vihar jellegű kárt jelentettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik