Belföld

Turkálóban vásárolnak a műtősök

Egeszsegugyi-dolgozok-tuntetese(960x640).jpg (Array)
Egeszsegugyi-dolgozok-tuntetese(960x640).jpg (Array)

A miskolci kórház műtősnői turkálóban vásárolnak maguknak munkaruhát, ott voltak az egészségügyi dolgozók tüntetésén, mégis állítják: szeretik a munkájukat.

A múlt héten tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett a jobb munkakörülményeket követelve, köztük volt Ariella és Éva is, akik a Borsnak úgy nyilatkoztak később, „már a vécépapírt is nekünk kell vinni, nemcsak a betegek, hanem a saját részünkre is”. Hozzátették, senki nem akarja nekik elhinni, amikor az egészségügyben uralkodó állapotokról beszélnek.

„Már munkaruhát sem kapunk a kórházban, úgy vesszük saját pénzen a turkálóban. Annyira méltatlan az egész, én szégyellem, hogy ilyen körülmények között dolgozom” – mondta egyikük. Az szerintük pedig már teljesen megszokott, hogy a gyógyszereket a betegeknek kell magukkal hozni, a fizetés pedig annyira alacsony, hogy a legtöbben plusz két állást vállalnak.

Mindezek ellenére a két műtős szereti a munkáját, nem gondolkodnak a pályaváltáson. „Ez egy hivatás, nem lehet lecserélni, mint egy régi ruhát. Imádjuk a munkánkat. Amikor belépünk a kórházba, igazából elfelejtjük az összes gondunkat, és csak a gyógyítás és a betegek léteznek” – vallják.

Olvasói sztorik