Belföld

Szijjártó félti, a CÖF támadja Európát

szijjártó péter (Array)
szijjártó péter (Array)

A miniszter szerint az Iránnal kötendő nukleáris megállapodás nélkülözhetetlen az Európa biztonsága szempontjából, a Békement szervezői közben megdöbbentek, hogy hazánkkal foglalkozik az Európai Parlament.

Szijjártó Teheránban tárgyalt Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel, a magyar miniszter úgy látja, a Közel-Keleten rendkívül aggasztó folyamatok zajlanak, elég csak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet terjeszkedésére, a polgárháborúkra, valamint az egyre inkább eszkalálódó konfliktusokra gondolni.

Közel-Keletnek a destabilizálása rendkívüli negatív hatással van Európa biztonságára nézve – hangsúlyozta. “Ezért a Közel-Kelet stabilitása szempontjából rendkívül nagy előrelépés lenne, ha létrejönne a konkrét nukleáris megállapodás Iránnal még június 30-a előtt” – mondta Szijjártó Péter.

 

Ezzel egy időben megdöbbentőnek tartja a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnöke, hogy az európai polgárok mindennapi életét érintő problémák helyett Magyarország helyzetéről tárgyal kedden az Európai Parlament (EP).

Csizmadia László sajtótájékoztatón közölte, hogy az ülés tervezett témája miatt nyílt levélben fordultak Martin Schulzhoz, az EP elnökéhez, ebben azt írták, hogy az ülés szerintük csupán zöld-, liberális és szocialista pártpropagandát szolgál, illetve valódi célja a figyelem elterelése a megoldandó problémákról.

Egyben azt kérik az EP elnökétől, hogy ha mindenképpen Magyarország helyzete lesz a keddi ülés témája, essék szó az ország sikereiről, a csökkenő adósságról, a gazdasági növekedésről és a bővülő foglalkoztatásról is – mondta a CÖKA elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik