Belföld

Újra megnyílt a Csepel autógyár Szigetszentmiklóson

csepel teherautó (Array)
csepel teherautó (Array)

Nem készül itt már új jármű, csak a régieket lehet nézegetni. A múzeum mától látogatható.

Az egykori Csepel Autógyár területén létrehozott muzeális intézményben gépjárműveket, alkatrészeket, fényképeket és dokumentumokat láthat a közönség.

Lázár Gergő, az ipartörténeti jelentőséggel is bíró gyűjtemény szakmai hátterét és kezelését biztosító Városi Könyvtár és Közösségi Ház vezetője az MTI-nek elmondta: a gyártmánymúzeum egy 700 négyzetméteres hangárban kapott helyet, leglátványosabb darabja az a hat teherautó, amely az itt készült járművek teljes spektrumáról áttekintést ad az 1950-es évektől az 1980-as évek végéig.

Repülőgépeket gyártottak itt majd’ száz éve

De találkozhatnak a látogatók sebváltókkal, motorokkal, kardántengelyekkel és hozzájuk kapcsolódó részletes műszaki leírásokkal, fotókkal, valamint az autógyárral kapcsolatos könyvekkel, kiadványokkal, köztük az egykori üzemi lap bekötött példányaival.

Lázár Gergő felidézte: Szigetszentmiklós és Szigethalom határában már az 1920-as évek végétől működött üzem, de akkor repülőgépeket, -alkatrészeket gyártottak, a második világháború alatt elsődlegesen katonai repülőket. 1944 áprilisában öt hullámban bombázták a gyár területét, szinte földig rombolták és teljesen leállt a termelés. Az üzem sorsa egy ideig bizonytalan volt, végül 1950-ben indult újra, akkor már gépjárműgyártással, és a nevét is ekkor kapta.

Leghíresebb gyártmányuk a Csepel Autó és annak évtizedek során létrehozott verziói voltak, de készültek itt autóbuszalvázak és járműfőegységek is. “Termékeik jó minőségűek voltak és külföldre is eljutottak” – emlékeztetett az intézményvezető.

10 ezer ember megélhetését biztosította egykor

Az üzem fénykorában, a 70-es évek elején csaknem 10 ezer embernek adott munkát, és ezzel jelentősen hozzájárult Szigetszentmiklós növekedéséhez. “Ennek nyomán kezdődött el a lakótelep-építési program, vele intézmények is létrejöttek, de az autógyárnak saját művelődési háza is volt.”

Az üzem 1992-ben zárt be véglegesen, és az ÁTI-Sziget Kft. által működtetett ipari park vette át a helyet. A cég Fejős Mihály vezetésével 2009-ben határozta el, hogy múzeummal kíván tisztelegni a gyáróriás előtt. “Egy hangárépületet jelöltek ki erre a célra, amelyet felújítottak, de autóvázakat, felújítandó járműveket is vásároltak, valamint számos magánemberrel vették fel a kapcsolatot, akik gyakran nemcsak a téma jó ismerői, de különleges relikviák tulajdonosai voltak” – hangsúlyozta Lázár Gergő.

A város életében egykor fontos szerepet betöltő üzemnek emléket állító múzeum létrehozásába az önkormányzat is bekapcsolódott, vállalta az üzemeltetést, a marketingmunkát, valamint tárlatvezetést biztosít, a gyártmánymúzeum megvalósítását pedig a Városi Könyvtár és Közösségi Ház végezte, hiszen – mint Lázár Gergő rámutatott – a városi helytörténeti gyűjtemény nagyon gazdag dokumentációs anyaggal rendelkezik ebben a témában.

Az idei év tesztidőszak lesz, október végéig tartanak nyitva és előre be kell majd jelentkezni, de a létrehozók bíznak a további fejlődésben és folyamatosan gyarapítják majd a gyűjteményt – tette hozzá Lázár Gergő.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik