Belföld

Számozott utcák: törvénysértő a miskolci önkormányzat rendelete

Pénzt adtak azoknak, akik elhagyják bérlakásukat és a városból is elköltöznek. A Kúria megsemmisítette a rendelkezést.

A nyomortelep-felszámolási akció részeként Miskolcon olyan rendeletet fogadtak el, melynek keretében 1,5-2 millió forintot fizet az önkormányzat azoknak, akik elhagyják bérlakásukat, elköltöznek a városból és legalább öt évig vissza sem mennek. A Kúria most kimondta: törvénysértő a szabályozás, a rendeletet megsemmisítették, fellebbezni nem lehet.

Ez a szabályozás azokra vonatkozott, akik jó bérlők voltak: rendesen fizettek, volt érvényes szerződésük. A többi lakóval az önkormányzat nem egyezkedett, akinek tartozása gyűlt össze, megsértette a szabályokat, azt a hivatalos út végigjárása után utcára tehették – írja az Index.

Összesen egyetlen olyan család volt, amely a bérlakása elhagyásáért kapott pénzért vállalta az elköltözést a városból.

A Kúria indoklása szerint a szabályozás nyilvánvalóan a szociális helyzet alapján rászorulókat érinti. A rossz szociális helyzetben lévő embereket hátrányosan megkülönböztetik, a település elhagyására való kötelezéssel sértik a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogot is. A szabályozásnak nincs elfogadható indoka – állapították meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik